A napokban páratlannak is nevezhető nemzetközi sikernek volt főszereplője az U19-es szerb labdarúgó válogatott. Ebben a mondatban a páratlan a kakukktojás, s csak azért éltem vele, mert ezt használta a szerb média. Egyrészt, mert a focisikerek errefelé a fehér hollónál is ritkábbak, másrészt mert a sajtó mai fociszakértői annyira fiatalok, hogy az egykori sikerekre nem emlékezhetnek, másrészt annyira hanyagok is, hogy eszük ágában sincs utána nézni a különben kézügyben levő adatoknak.
Amit hozzátennék, a páratlant vagy más rokonértelmű kifejezést azért sem biggyeszteném oda, mert mégiscsak U19-es, tehát tizenévesek, alig nagykorúak válogatottjáról van szó, a sokévi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a sportban sokkal több tehetség veszik el az ifjúsági-felnőtt korhatár átlépésekor, mint amennyien töretlenül folytatják a karriert. Különösen vonatkozik ez a szerb sportra, noha egykor éppen az ellenkezőjéről beszélhettünk. Valamikor – igaz, akkor még Jugoszláviában éltünk – a legjobb ifik mind a fociban, mind a kosárlabdában, mind a vízlabdában idővel a felnőtt válogatott csillagai lettek, s a korosztályok szép sorjában következtek egymás után. Tessék most megmutatni, hogy a mai szerb válogatottban melyik focista vagy kosaras futott pazar ifi karriert? Van-e például Siniša Mihajlović és Dušan Ivković csapataiban egy is, akire ifiként már mint (leendő) világsztárra tekintettek? Mondjuk, van-e akár egy kosarazó is a szlovéniai Eb-re készülő keretben abból a 2007-es évből, amikor a fiúk négy válogatottja is aranyérmet nyert a vb-n és Eb-ken? Volt, de egy lemondta a válogatottságot, egyet, mint létszámfelettit, a kapitány küldte haza.
Nem hangzik értelmes megállapításnak ezért a fociszövetség elnökének kijelentése, miszerint nem kell félteni a szerb foci jövőjét. A mondat kísértetiesen egy régi titói megállapításra hasonlít, és első hibája, hogy nem tudni, vajon arra vonatkozik-e, hogy lesz itt még jó ideig eladó focista, vagy pedig, hogy belőlük majd a világranglista 41. helyét féltékenyen őrző válogatottnak is haszna lesz.
Akármilyen rosszul is dolgoznak a klubokban az utánpótlással, tehetséges srác bőven akad, és érdeklődés is mutatkozik irántuk a külföldi klubokban. Persze, nem akkora pénzért, mint ahogyan a fent említett médiavezérek írják, másrészt nincs is nagy licitálás, hisz minden ifi focista egyetlen vágya, hacsak egy mód van rá, minél előbb megszökni a szerb ligából.
Ez a szerb liga pedig, amelyet a már említett média úgy tálal és kezel, mintha a spanyol vagy az angol első osztályról lenne szó, a külföldiek számára röhejes. A liberális beállítottságú Guardian című brit lap még írt is róla. Szerintük a szerb labdarúgó liga egy teljesen értelmetlen valami. Amit egy nappal később a Partizan szurkolói is megerősítettek, azzal, hogy meccs után senkitől sem zavartatva besétáltak a pályára, mintha szemle lenne, felsorakoztatták a vesztes focistákat, a kapitánytól pedig elvették a karszalagot. Abban, hogy a szurkoló bemegy a pályára, itt semmi kivetnivalót sem látnak. Arra a kérdésre pedig, hogy félnek-e a focisták a szervezett szurkolói csoportoktól, a Partizan egy vezetője sokat mondó nemes egyszerűséggel válaszolt: Nem tudom.
