Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, de az anekdota szerint Nikola Pašić egykori szerb miniszterelnök egyszer, csak néhány percen belül két látogatójának is igazat adott, noha azok merőben ellentétes álláspontokat vallottak. Hallgatta az egészet a fiatal titkára, aki, amikor már magukra maradtak, megkérdezte Pašićot, hogyan adhatott igazat mindkettőnek, amikor az lehetetlen. Pašić erre azt válaszolta: Nézd, fiam, neked is igazad van!
Valahogy erre hasonlít a napokban lefolyt levelezés két fővárosi nagy klub és a sportminisztérium között, és az ennek kapcsán azóta tartó, a véleménynyilvánítások csaknem közvitának nevezhető sorozatában.
Mondhatnánk, hogy a kluboknak igazuk van, amikor az állam anyagi segítségét kérik, mert önerőből nem képesek megoldani a felgyülemlett gondjaikat. Ugyanakkor igaza van Alisa Marić miniszternőnek is, aki szerint a profi klubokkal, és általában az élsporttal ne az állam foglalkozzon, hanem a magántőke, mint ahogyan az világszerte szokás. Igazuk van a hozzászólók sokaságának is. A fővárosi polgármesternek például abban, hogy gyorsan reagált, és a városi kasszából segélyt utalt át a Partizannak és a C. zvezdának is. Valószínűleg azonban nem azért tette, mert polgármester, és egyben a kosárlabda-szövetség elnöke is, hisz akkor más fővárosi, és a vidéki klubokat is támogatnia kellene, hanem mert politikai párt elnöke is, s a választópolgár-szurkolók a gesztusát esetleg nem tévesztik majd szem elöl, amikor szavazati jogukkal élnek. Csak azoknak nincs igazuk, akik azzal érvelnek, hogy a nagy klubok privatizálása lehetetlenség, hisz azt sem tudni, melyiknek mi a vagyona, s különben is e klubok nem állami vagyon, hanem nemzeti értékű közjó.
Nem tudom, hogy ki és miért akadályozza a klubokat, hogy összeírják a saját vagyonukat, ha egyáltalán tudni, hogy mi is tartozhat oda. Például: a C. zvezda neve érték-e vagy sem? Másrészt viszont, ha nem tudni mi kié, és azt sem, hogy érték egyáltalán létezik-e, hogyan lehet az közjó? S miért csak két fővárosi klub a közjó, nem pedig az újvidéki Vojvodina, a szabadkai Spartacus, a niši Radnički, az užicei Sloboda, a pazovai Jedintsvo stb. is? Mert, tudtommal, ezek sem állami vagyon.
Világos, az egész szomorú mese csak azért van, mert pénz nincs. Legalábbis annyi nincs, amennyit a két fővárosi nagy klub pillanatok alatt el tudna költeni, hogy abból egyetlen parát se fektessen a saját jövőjébe. A két klub, persze, nagyságát más módon, például eredményekkel, nem is tudja igazolni.
Az egész a leghíresebb alkímiai kísérletre hasonlít, amelynek módszerét évszázadokon át kutatták a neves tudósok és a különféle kalandorok. Mármint, hogyan lehetne valami olcsó anyagból aranyat csinálni. A kérdés már régen választ talált, laboratóriumban például 23 óra alatt ólomból egészen könnyű aranyat csinálni. Csak egy bökkenő van. Egy dollár értékű arany előállítása 1,28 millióba kerül.
Így van ez a „nagy” fővárosi foci-, és kosárlabdaklubokkal is. Talán azért érzik magukat közjónak, mert a kis haszon ellenére jó sokba kerülnek a közösségnek.
