Hihetetlenül bonyolult, és nehezen követhető módon történt Szerbiában a kormány átalakítása. Persze, ha egyáltalán véget ért, mert az ilyesmit, mutatja szerb politikai színtér sokéves gyakorlata, nem lehet biztosra venni. Nem egyszer történt már meg, hogy éppen akkor következett a légérdekesebb, s egyben még nehezebben érthető – szinte rejtői – fordulat, amikor már pont látszott az ügy végén. Szóval, az egész nekem is annyira komplikált volt, hogy nem is próbáltam megérteni ki és miért lesz köteles, önszántából vagy pátfegyelmi kényszerből, visszaadni a tárcát, ám egy pillanatban úgy tűnt, hogy a távozók között ott láttam Alisa Marić sportminiszter nevét is. Azt, persze, megértem, hogy vele foglalkoztak a legkevesebbet, s a Szerb Haladó Párt valószínűleg csak azért döntött a sakkozónő száműzetése mellett, hogy ily módon is hozzájáruljon az akciója sikeréhez, s csaknem példát mutasson a koalíciós partnereknek.
Mert azzal, hogy leváltották a sportminisztert, a szerbiai sportban nem változik semmi. Amúgy is felmerült már a múltban a kérdés, szüksége van-e ennek az országnak sportminiszterre? Szép számmal válaszoltak nemmel, érvelve azzal is, hogy több sporthatalomnak nincs ilyen minisztériuma, ergo Szerbiának sem kell. Aki viszont igent mondott, véleményét elfelejtette, vagy nem is tudta érvekkel alátámasztani. Elsősorban, mert senki sem tudja, milyen szerepe volt az éppen leváltott miniszternek, és elődeinek is a szerb sportban. Semmit sem tettek, ami elősegítette volna a sport fejlődését, egyetlen problémát sem oldottak meg, munkaidejüket pedig főleg azzal töltötték, hogy sok helyre utaztak, ahol megjelenésük nem volt feltétlenül szükséges, s amiből így semmi haszon sem származott, viszont rendkívül szorgalmasan küldözgették az üdvözlő táviratokat azoknak a sportolóknak, kluboknak és válogatottaknak, amelyek a hazai és nemzetközi porondon bármilyen kis sikert is elértek. Jó, tudom, a táviratokat sem ők írták, hanem titkáraik, vagy a más minősítésű alkalmazottak, s azok is küldték szét a médiának.
Mivel Alisa Marićot menesztették, én balga, azt hittem, e-postaládámban ezután nem találok naponta több, másnak szóló táviratot, amit a minisztérium kritériumai alapján, rendszeresen, és egytől egyig, az olvasó elé kellene tárnom. Itt nem az a fontos, hogy a táviratok sokasága miatt, ha leközölnénk őket, néhanapján a rovat nevét is meg kellene változtatni. Az a lényeg, hogy a táviratok, hajszálra megegyező szöveggel, mind eddig is, továbbra is érkeznek, méghozzá Marić aláírásával. Gondolom arról van szó, hogy a miniszternő marad tisztjén, amíg utódját ki nem nevezik, és az átmeneti időszakban csak protokolláris feladatokat lát el. Esetenként elutazik valahova, ahol észre sem vennék, ha nem jönne, és küldi az üdvözlő táviratokat, amelyeket a címzettek sose olvasnak el. Ha ezt nem tenné, honnan tudhatnánk, hogy az állam gondot próbál viselni a sportjáról?
