Amíg látszólag minden rendben van az életünkben, nem mindig jut időnk arra, amit a szakemberek tanácsolnak, hogy mindennap dolgozzunk szervezetünk külső, belső testi, lelki, szellemi harmóniájáért. Ugyanis így csökkenthetjük annak az esélyét, hogy a szervezetünk kóros betegségek táptalajává váljon. Amikor azonban kiderül, hogy daganatos betegségben szenvedünk, ha nem is akarunk kétségbe esni, mégis tudat alatt megjelenik a gondolat, hogy ez az életünkbe kerülhet.
Nagy felelősség hárul ránk: máról holnapra dönteni kell a sorsunkról: elfogadjuk-e az orvos javasolta műtétet, sugárkezelést, kemo-, hormon-, valamint immunterápiát.
Egyes páciensek a hagyományos módszereket kiegészítik az „alternatív”, a természetgyógyászati kezelésmódokkal. Áttérnek a „helyes” étrendre, a rákot okozó mérgek kitisztításán fáradoznak; vitamint és nyomelemeket visznek be a szervezetükbe. Tisztítókúrákba kezdenek, és olyan élelmiszereket fogyasztanak, amelyek preventív hatással bírnak a daganatos betegségekkel szemben. Napi rendszerességgel végeznek légzőgyakorlatokat, ügyelnek arra, hogy minél többet mozogjanak, sétáljanak friss levegőn, sőt amikor tehetik, kiránduljanak…
A kezelésben általában sor kerül többféle módszer egymás utáni alkalmazására, a beteg gyakran igényli szociális munkás, pszichológus segítségét is. Ha erre még sincs mód, ki-ki tanácsadóként elfogadja a barátját, ismerősét, aki már ezen a nem könnyű kezelésen szerencsésen túl van.
Az emberek elég keveset tudnak a daganatos betegségekről, amelyekről általában akkor kezdik keresgélni az információkat, amikor őket vagy a számukra fontos személyek életét veszélyezteti. Szakemberek arra hívják fel a figyelmünket, hogy a daganatos betegségek, akárcsak az autoimmun jellegűek, soha nem jönnek hirtelen. Egyre többen úgy vélekednek, hogy genetikai hajlam, az immunrendszer állapota, karcinogén anyagokkal való rendszeres érintkezés, savas állapot és az oxigénszint kölcsönhatása, az étrend, a táplálkozás, az életmód mellett a lelki háttér azok a fontos kockázati tényezők között szerepel, amelyek beindítják a kóros folyamatot. A sokévi, felhalmozódott harag, egyes szokásainkhoz, dolgokhoz vagy személyekhez való beteges ragaszkodásaink ellen a testünk fellázad ellenünk, és megkezdi önmegsemmisítését. A súlyos betegség szervezetünk utolsó figyelmeztetése, amellyel pozitív változásra akar bennünket kényszeríteni.
A legfontosabb lépés a megbocsátani akarás, továbbá helytelen életszemléletünknek, rossz szokásainknak a feladása. Tőlünk függ, meg akarjuk-e változtatni az életünket, akarunk-e megbocsátani önmagunknak és másoknak, meg akarjuk-e szeretni az életet, fel akarjuk-e fedezni a bennünk pislákoló hitet, szeretetet.
Ki ne szeretne nagyobb békét nyerni!? A kezeletlen, megoldatlan lelki problémáink, a föl nem dolgozott sérelmek, a megkövült harag és a nagy fájdalom, és nem utolsósorban a gőg akadályoz meg a megbocsátásban. Megbántani azokat, akik téged is megbántottak, igazságosnak tűnik, de csak fokozza a sérelmet. A sértődöttségünk rabul ejt, egyre nő, és a súlya lefelé húz. Mi szenvedünk, és nekünk rossz, nem a másiknak. A jó hír, hogy eldöntheted, meg akarsz-e szabadulni rossz érzéseidtől.
A bocsánatkúrát, amely felüdíti, gyógyítja testünket-lelkünket, nekünk kell elkezdeni. Akkor is, amikor a másik soha nem kér bocsánatot. Amikor azonban megbocsátunk neki, szabadjára engedjük rossz érzéseinket, megszabadulunk a gyötrő érzéstől, ami fájt, és dühöt szított a szívünkben.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy máskor nem bántanak majd meg az emberek, és hogy mi sem bántjuk meg őket. Jézus tanítványait arra tanította, mindig újra és újra bocsássanak meg egymásnak, mint ahogy nekünk is minden alkalommal, amikor megbánjuk bűneinket, a mennyei Atya megbocsát. Sokszor mi vagyunk, akik hibázunk, és nem könnyű saját magunknak megbocsátani, és mástól bocsánatot kérni azonnal vagy valamivel később. Amikor azonban sikerül kimondani: „Elnézést kérek”, „Bocsánat”, „Bocsáss meg”, akkor béke, szeretet költözik a szívünkbe és a velünk élők szívébe. A tévedés pedig nem jelenti a bukásunkat, hanem lehetőséget az újrakezdéshez.
Sokszor talán úgy gondoljuk, valakinek nem lehet, valakinek nem érdemes megbocsátanunk? Olyankor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Isten is gondolhatna hasonlót rólunk, amikor számtalanszor visszafogad jóságos szeretetébe, mi pedig hálátlanul újra és újra elfordulunk tőle. A „kinek érdemes-kinek nem érdemes” dilemmát nekünk kell eldöntenünk. A tét pedig a mi életünk: nemcsak a földi, hanem az örök élet.
Súlyos köveket cipelve előbb-utóbb össze fogunk roskadni. Keresztény emberként azonban Jézusért, Jézus iránti szeretetből és vele könnyebb dönteni: akarok megbocsátani! Akarok megszabadulni a felesleges terhektől, amelyeket lelkemben cipelek, amellyel megbetegítem magamat! Ha Jézus, a bűntelen még a gyilkosainak is megbocsátott, miért ne lennénk képesek erre mi is!?
„A szeretet nem jutalom, hanem orvosság” (Böjte Csaba). Számomra a megbocsátás szeretet, a megbocsátás orvosság, gyógyír a sebekre. Ha Isten senkitől nem vonja meg, ki vagyok én, hogy megtagadjam bármely teremtményétől!
Nekünk lesz könnyebb, ha Isten segítségét kérve ellenkezéseink, önsajnálatunk, önfejűségünk, lehúzó vagy háborgó érzelmeink ellenére döntünk és kimondjuk: „Kedves barátom, őszintén megbocsátok neked.”
A megbocsátás pedig azt jelenti, hogy új esélyt adok neki és magamnak – új esélyt az életre. Jót kívánok neki, imádkozok érte, jó példámmal megmutatom, hogyan lehet jobb ember.
