Naponta 90 abortuszt végeznek Magyarországon – mondta előadásában dr. Raffai Péter pro-life aktivista a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezte budapesti Életvédő konferencián 2016. november 24-én.
Az okokat tudjuk, a következményeket érezzük, viseljük – nemcsak az édesanya, a családja sínyli meg, hanem az egész társadalom, elsősorban az európai államokban, ahol hasonló halálkultúra a „trendi”. Ami pedig manapság divatos, az általában nem normális – jegyezte meg egy idősebb férfi.
Minden keresztény egyház manapság is azt vallja, hogy az emberi élet fogantatása pillanatától a halál pillanatáig élet. Mégis nem egy értelmes, magát kereszténynek tartó nő is, elfelejtve, hogy a gyermek(ek) anyjává teremtette az Isten, objektív és szubjektív okokra hivatkozva, személyes szabadsággal dönt a magzatelhajtás mellett, sokszor férje, párja megkérdezése/tudta nélkül. Ugyanis sokakat annak ténye zavarja meg, hogy országunkban törvényileg megengedett az abortusz. Ha megengedett, akkor azt gondolják, hogy helyes is. Szem előtt tévesztik, hogy az ország egyes törvényei nincsenek mindig összhangban Isten törvényeivel. A felelős keresztény pedig Isten törvényeivel összhangban törekszik élni. Ha pedig másképpen él, már a földi életében tapasztalja minden bűnös tettének testi-lelki-szellemi következményeit.
A tavalyi évben egy időben 44 ország 636 városában került megrendezésre A 40 nap az életért nemzetközi, ökumenikus kezdeményezés, a legnagyobb élet- és magzatvédő mozgalom, amelynek keretében a 750 000 önkéntessel együtt a magyarok is fohászkodtak a budapesti Szent István Kórház előtt szeptember 27-étől nyolc napon át. A felekezet-közi keresztény kezdeményezés mögött Magyarországon neves szakemberek álltak, továbbá olyan missziós életvédő szervezetek, amelyek tagjai hitelesen végzik magzatmentő missziójukat.
A békés imájukat, virrasztásukat és böjtjüket több szándékra ajánlották föl: hogy az egészségügyben dolgozók szabad lelkiismerettel, következmények nélkül meg tudják tagadni az abortusz végrehajtását, továbbá, hogy a megfogant magzatok megszülethessenek, az abortuszok száma pedig csökkenjen, valamint, hogy azok a szülők, akik áldott állapotukat nem áldásnak, hanem tehernek érzik, támogatást kaphassanak.
Ki ne hallott volna a Ne ölj! ötödik bibliai parancsról, ám sokan megfeledkeznek arról, hogy ez az emberi élet teljes védelmére vonatkozik. Felháborodnak a leendő anyák is annak hallatán, hogy a nemi erőszakból fogant gyermeket is meg kellene szülniük, sőt akkor is, ha a magzat súlyos károsodással jönne világra. Bizony, bizony nem könnyű döntések ezek elsősorban a felelős keresztények számára, akik tudják, hogy Jézus Krisztust követni nem gyerekjáték!
Mi jó és mi rossz? És ezt ki dönti el? – tesszük fel gyakran a kérdést. Az életre való jogról olyan „szakértők” akarnak dönteni, mint például Ben Achour, az ENSZ Emberi Bizottságának tagja, aki Genfben, a 2017. november 2-ai ülésen magát a fogyatékkal élők lelkes védőjének nevezve hangsúlyozta: a társadalomnak és az államnak mindent meg kell tennie a fogyatékkal élők védelme érdekében, segíteni kell őket… Ugyanakkor hozzátette: „de ez nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk egy fogyatékkal élő magzat életben hagyását. (…) Lehetővé kell tenni a nő számára, hogy abortuszt igényeljen.”
A II. világháború utáni időszakban az eugenika (fajegészségtan) ellen erősítették meg az élethez való jog egyetemességét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának szerzői kifejezetten elutasították az eugenikus abortuszt, emlékeztetve annak a náci rezsim általi felhasználására. Pont ezen ideológiával szemben hozták létre az ENSZ-t a minden embert megillető egyenlő méltóság alapján, mára mégis ide jutottunk, hogy az ENSZ soraiban propagálják az eugenikus szemléletet.
A nem felelősen tervezett, de megfogant gyermek sokszor nagy döntés elé állítja elsősorban az anyát. Guilia Michelini olasz színésznővel is ez történt fiatalon, 19 éves korában, fényes karrierje kezdetén. Ahogy később vallotta: nem tervezett gyermeket. Szabadon akart élni, mint a madár. Amikor kiderült, gyermeket vár, tisztában volt azzal, hogy a gyermek apjával való viszonya kilátástalan. Befolyásolták azok a vélemények, hogy ilyen fiatalon, a pályafutása szempontjából egy gyerek nagy hátrányt jelentene. A kórház várótermében azonban szinte az utolsó pillanatban meggondolta magát: nem vetéli el a magzatát akkor sem, ha a nyolc évvel idősebb férfi, a gyermek apja nem vállalja a felelősséget. Világra hozta a fiát. Tudta, csak magára számíthat. Hónapokkal később azonban abortusz-párti szülei kibékültek vele, s azóta örömmel segítenek neki és Guilio unokájuknak.
Gyakran olvasunk arról, hogy a világi személyen kívül egyházi személyek – papok, szerzetesek, szerzetesnők – is imádkoznak azokért a várandós nőkért, akiket nehéz helyzetük választás elé állít, hogy gyermeküknek a halál helyett az életet merjék választani. Hiszen a nő az életadásra, életfogadásra született. Ez az elsődleges hivatása, amelyben senki nem helyettesítheti. Isten kegyelmére, szeretetére a leglehetetlenebb helyzetben is számíthat.
Az egyházak, az életvédő egyesületek imájukkal, támogatásukkal kiállnak a legvédtelenebb kisebbség, a megfogant élet, a gyermek mellett. Vajon mi, férfiak, nők, (leendő) apák, anyák, szülők megtesszük-e ezt a családi életünkben?
