Kiss Klára telefonon akart időpontot kérni az általános orvoshoz. Amikor a Call centerből jelentkező nővérnek bediktálta a nevét, az néhány másodperc után kedvesen kijelentette:
– Nem lehet, a neve nem aktív a rendszerben.
– Ez mit jelent? – kérdezte Klára.
– Azt jelenti, kérem szépen, hogy egészségügyi biztosítása december végén lejárt.
„Te jó ég!” – kapott észbe az asszony. A „december végén lejárt…” megjegyzés után tudta, ennek bizony fele sem tréfa. És tetézi a bajt, hogy éppen most, márciusban történt, amikor néhány fontos ellenőrző vizsgálatra kell mennie. Időpontot azonban nem kaphat, mert nyilvánvalóan a jogász kolléga „elfelejtette” befizetni, vagy még nem hosszabbította meg az egészségügyi biztosítását azoknak, akik Klárához hasonlóan négy hónapos szerződéssel dolgoznak a cégben. Így Klárának mit sem jelent, hogy van orvosa, és az rendel, ha nem fogadja. Mit ér neki, hogy dolgozik, ha a számítógépes rendszer nem ismer(het)i fel, hogy munkaviszonyban van és jogosult az egészségügyi ellátásra? És kinek fontos Kiss Klára? Talán a kezelőorvosnak, akinek csupán egyik páciense a naponta száz vagy ki tudja hány páciense közül? Kiss Klára hiába toporogna, nem juthat az orvos színe elé!
Molnár Róbert vállalkozó. A barátai lángésznek tartják, s valóban az. Pillanatok alatt elrendezi a cégre vonatkozó és a privát jellegű befizetéseket, átutalásokat. Nagyszüleinek is könnyítés, hogy nem kell bank vagy posta tolóablakai előtt várakozniuk. A fiatalember a számokat, a neveket, a jelszavakat biztonsági okokból nem írja le, hanem fejben tartja. De hogy mi történt, mi nem, ki tudja, egyik elektronikus postájának (amelyet ritkán használ) elfelejtette a jelszavát, s már több hónapja nem tudja megnézni a beérkező leveleket…
Csíkos Illés munkába indulása előtt a közeli bankautomatában szeretne felvenni valamennyi készpénzt. Kétszer is bepötyögi a kódot, az automata rendje-módja szerint kidobja a cetlit, amelyről Illés meggyőződik, hogy van elég pénz a folyószámláján, de a kívánt összeget nem adja ki az automata. Miután egy másik férfinak sem sikerül pénzt felvennie, Illés joggal feltételezi, hogy a készülőkből elfogyott a készpénz. Az időközben munkába érkező bankhivatalnokhoz fordulna segítségért, az azonban nem akar/tud segíteni, mert – ahogy mondja – megvan, hány másodperc alatt kell belépnie, amikor az ajtó automatikusan kinyílik. Hiába a pénzautomata, hiába a hivatalnok, segítség nincs a hivatalos munkaidő kezdete előtt, Illés pedig ácsorog, várakozik.
Kódolt világban élünk: Kiss Klára nincs az „egészségügyi rendszerben”, Molnár Róbert a jelszava nélkül nem nézheti meg az elektronikus postáját, és Csíkos Illéssel senki nem tud szóba állni, mert aki a bankban van, az nem tud kilépni a hivatalos munkaidő kezdete előtt. Az időzített belépések, a kód, a jelszó, az embert védő, szolgáló, ellenőrző technika nem veszi igazán figyelembe, mi az ember gondja. Kiss Klárát, Molnár Róbertet és Csíkos Illést csak kódok, jelszavak függvényében érzékeli, különbözteti meg egymástól.
Juhász Etelka a plébániai hittan után és az iskolai szombati műhelymunka előtt a McDonald's étteremben teázik az óvodás Tamással és az iskolás Idával. Mielőtt tovább mennének, a havas időben az unokákkal egy kicsit megmelegedni tért be ebbe a „kávézóba”, a legközelebbi nemdohányzó helyre, amelyről feltételezte, tiszta illemhelyek várják kicsiket és nagyokat. Amikor Tamással megindult az emeleti illemhely felé, Ida, aki az asztalnál maradt a táskákat, kabátokat megőrizni, megkérdezte:
– Nagymama, tudod a kódot?
– Milyen kódot, Ida?
– A vécé kódját.
S mivel Etelka nagymama egy szót sem szólt, Ida okosan hozzátette:
– A teaszámlán van rajta. Vigyed magaddal, mert anélkül nem tudsz bemenni az illemhelyre.
Etelka tíz évvel ezelőtt járt egy McDonald's étteremben. Honnan tudhatta, hogy azóta számok beírásával kell bíbelődnie, ha az unokát gyorsan az illemhelyre kell vezetnie, mert kód nélkül nincs pisilés. S ha netán elügyetlenkedné a számok beírását, nem is juthatnak be a mellékhelyiségbe.
Kódolt világban élünk. Kinek fontosak a mi érzéseink, problémáink, szükségleteink? Személyesen és azonnal semmi nem intézhető, oldható meg. Mindenhová be kell jelentkezni, számokat, kódokat bepötyögtetni, akkor esetleg kinyílik egy honlap, ajtó… Csak éppen hiányzik az élő, megértő személy, aki szól hozzád. Ha valamit rosszul írtál be, akkor vagy nincs egyáltalán kommunikáció, vagy még valami nagyobb baj történik a modern műszaki rendszerben. Ha pedig te lelombozódsz, az senkit sem érdekel.
Mindent lementeni, dokumentumokat, képeket, hogy el ne vesszenek, vírus elleni programokat frissíteni mobilon, számítógépen… Ha be akarsz jutni valakihez, még a barátodhoz is, százszor egyeztetni, megerősíteni az időpontokat, majd kaputelefonokon, kamerákon, házőrző kutyák, házi kedvencek mellett bejutni hozzá…
Ezek után vágyok József Attila gondolataira, amelyek szinte melegítenek: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám…” – írja gyönyörű versében. „A kancsóba friss vizet hozok be néked, /cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm.” Hallatlan gondoskodás, figyelmesség! Majd így folytatja: „...ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek”. Teljesen elérzékenyülve olvasom tovább: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám…” És a végén meghatódom, amikor a szeretetét kínáló költő figyelmeztet: „...de gondold jól meg, / bántana, ha azután sokáig elkerülnél”.
Vajon kopogtatás nélkül kihez lehet így, minden időben belépni? Ki az, aki bennünket név szerint, személyesen ismer, név szerint vár, szeret? Kód, jelszó és bejelentkezés nélkül bárhol és bármikor szóba áll velünk? Mindenhol jelen van, de a „templomban rendel” – ahogy egy gyerek találóan megfogalmazta. Nem vár ajándékot, hálapénzt. Ő az, aki türelemmel elébünk jön, mint tékozló fia elé ment a fiát szerető, érte aggódó édesapa.
„Ha bármikor rossz napod van, emlékezz: én szeretlek. Ha jó napod van, emlékezz, veled együtt örülök.” Ilyesmit és sok minden személyeset mond nekünk az Úr, a mi Istenünk, aki nincs nyugdíjban. Reggeltől estig, estétől reggelig fáradhatatlanul értünk munkálkodik, teremt, megvált és megszentel bennünket, s várja, hogy beszélgessünk, és vele együtt munkálkodjunk.
Hogy örömhírrel induljon minden napunk, Isten mindig online van, és mi kódok nélkül juthatunk szeretetéhez és irgalmához. József Attila által is üzeni: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám…” De ne felejtsük el azt, hogy rosszul esne neki, ha azután őt sokáig elkerülnénk.
