A tanár és a tanítványai arról beszélgettek, mi tölti el elégedettséggel az embert.
Különböző válaszok születtek: a jó egészség, az igazi barátság, a boldog házasság olyan érték, amely elégedettséggel tölti el az embert. A tanár azonban úgy vélekedett, egyik válasz sem helyes, és azt mondta:
– Az ember akkor a legelégedettebb, amikor látja, hogy a gyermek önállón jár azon az úton, amelyre ő irányította. Egy kínai közmondás szerint aki egy évre tervez, gabonát vet. Aki tíz évre tervez, fát ültet, aki egy életre tervez, iskolát épít, gyereket nevel.
Mi segít abban, hogy a gyerekeket az úton való önálló járásra neveljük? Erről aztán tovább beszélgetett a két tanítvány, Gábor és a szomszédban lakó János.
– Gondolom, hogy meg kell adni a gyermekeknek a szabadságot – vélekedett Gábor. – Akkor képesek lesznek önálló döntéseket hozni. Csak így bontakoztathatják ki a képességeiket.
– Gyere, megmutatom a kertemet – mondta János, és a hátsó udvarba vezette.
– Ez kert? – kérdezte Gábor. – Itt semmi nem nő, csak tüskebokor! – kiáltott fel őszintén.
– Valaha virágoskert volt – magyarázta János. – Tavaly azt gondoltam, hagyom, hogy a virágok nőjenek a kertben, ahogy akarnak, és nem törődtem vele. Ezek a „gyümölcsök”.
Gábor szomszéd nem mondott semmit. De eszébe jutott a minapi beszélgetés két kolléganője, Zsuzsa és Elvira között. Zsuzsa kijelentette, nem kereszteli meg a kisfiát. Amikor felnövekszik, maga döntse el, akar-e templomba járni, vagy nem. Elvira ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a fia igazi vallási nevelés után már erről tudna dönteni. Különben hogyan választhatna olyasmit, amit nem ismer? És Elvira megkérdezte Zsuzsát, miért küldi a fiát zongoraórára. Megvárhatná, hogy nagykorú legyen, és maga döntse el, akar-e zongorázni, vagy nem.
Talán ritkán gondolkozunk el azon, hogy a keresztség ingyenes, a vallási nevelés ingyenes, a zongoraóra nem. És nem is tartjuk értéknek, mert nem kell érte fizetnünk.
De egyáltalán kinek hiszünk, ha valamit ingyen ad?
Egy gazdag ember a falu terére hívta össze a szegényeket. Azt mondta: szét akarja osztani nekik a vagyonát. Mindegyiküknek annyi pénzt ad, amennyi szükséges, hogy új életet kezdjenek.
Egyesek nagy örömmel fogadták az ajándékát. Ismerték őt, így nem lepődtek meg ajándékozó kedvén. Mások viszont egyetlen garast sem akartak tőle elfogadni, mondván: biztosan valamilyen hátsó szándék vezérli, és ki tudja, mit vár el majd cserébe! Sőt azzal vádolták, hogy a gazdagságával akar rajtuk uralkodni.
Miután a gazdag ember elhagyta a falut, egyes falubeliek új életet kezdtek, azok viszont, akik alaptalanul megvádolták, életüket továbbra is szegénységben tengették.
Ami értékes és ingyen kapható, ami ajándék, az sokszor gyanús, bizalmatlanságot kelt az emberekben.
A kommunista évek után egy szegény kisvárosban a bérmálás különösen örömteli eseménynek számított. A szentség kiszolgáltatása előtt a püspök ezekkel a szavakkal fordult a fiatalokhoz:
– Mit szólnátok, ha a plébánosotoknak egy gyönyörű autót ajándékoznék?
A bérmálandók arca felragyogott, már maguk elé képzelték a szép személygépkocsit…
– És mit szólnátok, ha azt az autót a plébánosotok nem használná, hanem a garázsban tartaná? Ugye, csodálkoznátok, hogy semmibe veszi az én ajándékomat? – kérdezte a püspök, majd hozzáfűzte: – A bérmálás szertartásában kiosztom nektek a Szentlélek ajándékait. Használhatjátok, de ha semmibe veszitek, akkor nem fogjátok használni.
Beleszóljak-e gyerekem „szabadságába”? – kérdezem. Törődő szülőként vajon az ő javát munkálom-e, ha nem teszem neki lehetővé, hogy megkapja a Szentlélek erejét, amellyel ellene tud majd mondani az életben a kísértéseknek, a rossznak?
Szüksége van-e a bérmálásra (konfirmáció, megerősítés), amelyről Ferenc pápa úgy vélekedett: Isten ajándéka, erőt ad, hogy örömmel haladjunk előre a keresztény életben.
Keresztény szülők tudják, a bérmálandók megfelelő képzést kapnak, hogy szabadon, tudatosan és személyesen csatlakozzanak a Krisztusba vetett hithez, és felébredjen bennük az egyházhoz való tartozás érzéke.
„Amikor befogadjuk szívünkbe a Szentlelket, és hagyjuk, hogy cselekedjen, akkor maga Krisztus válik jelenvalóvá életünkben és általunk maga Krisztus fog imádkozni, megbocsátani, reményt és vigaszt nyújtani. Ő szolgálja a testvéreket, ő áll közel a szükséget szenvedőkhöz, az utolsókhoz, ő teremt szeretetközösséget, ő hinti el a béke magvait. A Szentlélek által maga Krisztus teszi mindezt közöttünk és értünk. Ezért fontos, hogy a gyermekek, a fiatalok részesüljenek ebben a szentségben” (Ferenc pápa).
Egy meglett férfi panaszkodott: még mindig nehezen tud igazán keresztényként élni, mert a választás szabadságát adó szülei nem nevelték hitben, nem beszéltek neki Krisztusról, s ő csak már felnőttként vette fel a szentségeket. Úgy gondolja, könnyebb az életben azoknak, akiknek a szülők ezt a lehetőséget gyermekkorukban megadták.
