Nagyvárosban, kisvárosban, sőt faluhelyen is nők és férfiak, fiatalabbak és idősebbek egyre inkább elmagányosodva arra panaszkodnak: nincs barátjuk, barátnőjük. Talán tartják a jó kapcsolatot egy-két szomszéddal, összefutnak az ismerőseikkel utcasarkon, piacon, bevásárlóközpontban vagy rendezvényen, néhány mondat erejéig meghallgatják egymást, vagy csevegnek a közösségi oldalakon, illetve telefonon, de még teára, kávéra, üdítőre sem ülnek le egymással személyesen beszélgetni. Ki-ki mindig valami mással van elfoglalva, és a kapcsolat ápolására nem találnak időt.
Egy igen sikeres, közkedvelt vállalkozótól, akinek széles ismeretségi köre volt, amikor idős korában megkérdezték, hány barátja van, némi gondolkodás után így válaszolt: „Talán három.”
Talán három? Sokan idős korukban azt mondják: egy-két barátom van, vagy egyáltalán nincs.
A jó barát az a személy, akinek fontos vagy, aki hasonló gondolkodású, aki számára érték vagy, aki időt szán rád és meghallgat. Aki gondol rád, törődik a szükségleteiddel. Ezért meghív kirándulni, sportolni, jó ismeretterjesztő előadásra, koncertre, színházelőadásra, lelkigyakorlatra…
És mint minden emberi kapcsolat, ez is akkor működik mindkét irányban, ha azt mind a ketten gondosan ápolják.
Akinek nincs barátja, az a magányosságára panaszkodik, és a válaszából kicseng, emiatt bizony szomorú. Nem úgy, mint egyik barátom, aki egyedül él. Ő az édesanyja ápolása után más idős emberek gondozásában is kivette a részét. A kevés jövedelme ellenére nem pénzért látogatta és vállalta a gondozásukat, hanem Isten iránti szeretetből, és az egyre erőtlenebbé vált embertársaiban a szenvedő Jézust látta, amikor bevásárolt, rendet rakott otthonukban, beszélgetett velük, és együtt imádkozott.
Mit tegyen viszont az, akinek nincs barátja, vagy akit cserben hagytak a barátai, vagy ő szakította meg velük a kapcsolatot, vagy aki mélyebb kapcsolatra vágyik? – kérdezzük.
A nem igazi barátért nem is érdemes búslakodni – vallják sokan. De hol keressünk akkor újat, akivel érdemes barátkozni?
Az újszövetségi evangéliumok lapjain olvashatunk azokról, akik barátaink lehetnek, akikhez érdemes közelebb kerülni. Mivel Krisztussal barátkoztak, így sok mindent megtanulhatunk tőlük. Mesélhetnek nekünk a Mesterről. Hiszen ők ismerték, beszéltek vele, sőt egyesek megérintették a ruháját.
Ők mesélhetnek nekünk arról is, hogy kicsoda és milyen az ember – az ember lázadásairól, botladozásairól és eséseiről, félelmeiről és reményeiről, igazságkereséséről és értékrendjéről, árulásáról és szeretetéről.
Úgy látjuk, hogy sokat változott a világ Krisztus korától, az emberek azonban mit sem változtak. Csak más színpadon zajlik életük drámája. Más a díszlet, más a ruha. Júdás például dollárért árulja el Krisztust, Heródes királynak a szülészeten van rendelője, Jairus lánya óvodába jár, a szamaritánus asszonnyal a gyorsvonaton találkozhatunk…
Az emberek, akikről az evangéliumokban olvasunk, azok az emberek, akik Jézus korában, körében éltek. Az életükben felismerjük a lehetséges emberi viszonyainkat az Istennel való kapcsolat építése során. Ezeket az embereket tarthatjuk a szüleinknek, mert ugyanolyan emberi jellemünk van, mint nekik és mint a szüleinknek, mivel Krisztus vérét ontotta a keresztfán, egyformán mindannyiunkért. Szinte annyira hasonlítunk hozzájuk, mint a rokonok. Ők is, mi is szenvedélyesen hiszünk, de gyakran kételkedünk is.
Futunk Jézus után, aztán félúton megtorpanunk. Néha merészen beszélünk róla, aztán a félelem pillanatában letagadjuk, hogy egyáltalán hallottunk róla.
Valami módon szeretjük Jézust, kéréseinkkel ostromoljuk, unalmaskodunk, hozzá kiáltunk a segítségért, mint a vakok és a bénák tették. És őszintén bevalljuk a farizeusokra jellemző egyes tulajdonságainkat: sokszor képesek vagyunk a felebarátunkat megkövezni.
Az említett emberek a mi jó ismerőseink. Egyesek – például Mária Magdolna, Erzsébet, Keresztelő János édesanyja vagy a pásztorok – a jó barátaink is. A többiek, mint a százados, Keresztelő János, a názáreti József elérhetetlen eszményképnek tűnnek.
Amikor gyakran beszélgetek velük, tapasztalatot merítek az ő istenismeretükből. Tanulok az erényeikből és a hibáikból. Próbálom megérteni, hogyan beszélgettek Istennel. Azon töprengek, hogyan oldották meg a hit, a hivatás, a bizalom, a halál kérdését.
A galileai barátok tanítanak engem, és segítik építeni a kapcsolatomat Istennel.
Hány barátod van? Egy, kettő, vagy…?
Gondolom, nem a számuk számít. Hanem az, hogy példájukkal milyen irányba vezetnek, ha igazán időt szánsz arra, hogy barátkozzál velük. Az számít, hogy épülsz-e, gazdagodsz-e lelkiekben. Ezt magad fogod mérlegelni, lehet, hogy most még nem tartod fontosnak, hanem majd amikor idősebb korba kerülsz.
A barátokat mi választjuk. Az igaz barát kincset ér. A bibliai barát még többet.
A barát témáját egy gondolattal zárom, amelyet barát küldte barátjának: „Bárhová is nézel, a világ folyton azt mutatja meg, hogy ki vagy és mi van a lelkedben. Amilyen dolgokra felfigyelsz, amik megérintenek és hatással vannak rád, az mind te magad vagy.”
