Amikor Brenner János 1931. december 27-én Szombathelyen világra jött egy háromgyermekes család második gyermekeként, senki nem sejthette, hogy neve és halálának napja, 1957. december 15-e az egyháztörténelem egyik piros színű lapjára aranybetűkkel lesz beírva a vértanúk közé.
A helybeli Püspöki Elemi Iskola tanulója, a pécsi Gyakorló Iskola, majd a Ciszterci Gimnázium diákja. Tanulmányait 1946-tól a Szombathelyi Premontrei Gimnáziumban folytatja. Gimnáziumi tanulmányait Zircen fejezte be. A ciszterci rendben beöltözéskor az Anasztáz nevet kapta. A kommunista Magyarországon Zircet sem kímélte a szerzetesrendek elleni támadás.
A budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett, miközben titokban végezte a novíciusi évet,1951-ben tette le első szerzetesi fogadalmát. A kommunista diktatúra miatt a rendi vezetés tanácsára a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé jelentkezett, majd a szemináriumok nagy részének feloszlatása miatt a győri papneveldébe került. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban.
Egész életében első ünnepélyes szentmiséjének jelmondata hitével élt: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28).
Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. Dr. Kozma Ferenc plébános sokat segített neki, ő pedig gondoskodott a plébániához tartozó négy leányegyház – Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa – hívőiről. Nem volt személyválogató, az emberek igyekeztek odamenni, ahol ő volt, hogy hallgassák a szavát.
A kommunista hatalom azonban rossz szemmel nézte, hogy szerették a hittanosai, a ministránsai, a fiatalok, akikkel játszott, sportolt, és hogy az emberek szívesen gyóntak nála, mert nemcsak feloldozást kaptak, hanem lelki útravalót is.
Egy este, amikor kismotorral hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket.
Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni, ő azonban azt mondta: „Nem félek, szívesen maradok.” És püspöki beleegyezéssel maradt Rábakethelyen. Lelki naplójának bejegyzései azonban arról tanúskodnak, tisztában volt azzal, hogy a papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor a szerzetesrendeket szétverték.
Noha a jogászok rekonstruálták a történteket, mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt azon a végzetes 1957. december 15-ei éjszakán. Éjfél tájban egy fiatalember zörgetett be a plébániára. Kérte, lássa el szentségekkel súlyos beteg nagybátyját. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében kapták el. És ott, nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték. A boncolási jegyzőkönyv szerint ráléptek a nyakára, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak, és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta.
A szeretet nem keresi a maga javát (vö. 1Kor 13,5).
Jézus maga mondta: A jó pásztor életét adja juhaiért (vö. Jn 10,1– 10), s ezt bizonyította Jézus nagypénteki kereszthalálával. Az őt követő, a rá bízottakkal jó pásztorként törődő Brenner János is ezt tette: életét adta egy nem létező betegért és a hivatásáért, Krisztusért. A Szentlélek vezette és adott erőt neki, hogy a megfélemlítés ellenére mindvégig Istent és a rá bízottakat szolgálja.
A május 1-jei boldoggá avatásával a Katolikus Egyház őt is példaképünkké állítja abban, hogy a megfélemlítés, félelem ne tántorítson el minket a cselekvő szeretet útjáról. „A diktatúrák jönnek és mennek, de a történelem ura maga az Isten. Az Úr, akiért Brenner János szolgált és akiért az életét is adta, minden földi hatalomnál nagyobb – üzeni a boldoggá avatást vezető Székely János püspök.”
