Bárki bármint mond, Szerbiában az üzemanyag (is) drága. És nemcsak a forgalmazó cégek, hanem az állam miatt is, hiszen a kereskedelmi ár felét az adók és illetékek teszik ki. Az államnak ez az aranytojást tojó tyúkja, amellyel a feneketlen államkasszát próbálják megtömni.
Egy nyugaton élőnek az 1 euró 40 cent körüli ár semmiség, mivel ott simán meg lehet keresni a havi 1500 eurót. Egy unióban élő dolgozó a minimálbéréből több mint ezer liter üzemanyagot tud vásárolni, míg a szerbiai átlagbérből még háromszázat sem lehet. Arról talán nem is beszélnék, hogy a több mint 400 eurós átlagbérről az egyszerű dolgozók többsége csak álmodhat, vagy gürizhet érte napi 12 órát. Nem azt mondom, hogy a statisztikai hivatal hazudna, de a statisztikákkal mindent be lehet bizonyítani. Mindennek az ellenkezőjét is, attól függ, honnan nézzük, és hogyan számolunk.
De visszatérve az üzemanyagárra, azt vehetjük észre, hogy az alantasan és kitartóan battyog felfelé. Minden szökőévben előfordul, hogy 1-2 dinárral csökken, de egyébiránt állandóan emelkedik. Általában a világpiaci ármozgásokra hivatkoznak, amikor drágul, de mi van akkor, amikor a világpiaci ár csökken. Emellett, mint már említettem, az ár felét az adók és illetékek teszik ki. Az államnak nem lenne nagy tudomány visszaszorítani az árakat, de természetesen ez esze ágában sincs. Miből fizetné a gigantikus és diszfunkcionális államgépezetet, és miből ígérgetne újabb nyugdíj- és béremeléseket?
Úgy tűnik, a polgárok végül megelégelték a folytonos drágításokat, és polgári jogaikkal élve tiltakozásokba kezdtek. Egy normális országban ilyenkor vagy lemond valamelyik illetékes, vagy sürgős tárgyalásokba kezdenek. Nálunk viszont az államelnök olyanokat nyilatkozik, hogy: Miért az üzemanyagárakról beszélnek? Miért nem arról, hogy Európában nálunk a legolcsóbb a kenyér? Ilyet aztán ép ésszel soha nem mondanék, három okból sem: Egyrészt azért a puffasztott tésztabuborékért a 35 dinár is sok. Másrészt a mesterségesen alacsonyan tartott kenyérár annak tanúbizonysága, hogy nagyon súlyos szociális gondok vannak. Harmadrészt meg a fizetések is itt a legalacsonyabbak. Szerbiában esetenként a szociális segélyből és egyéb szociális juttatásokból jobban meg lehet élni, mint a fizetésből.
A tárgyalások és mérlegelés helyett az államelnök, úgy tűnik, el akarja lehetetleníteni az utcán tüntetőket, ezért is tesz olyan kijelentéseket, hogy ez nem polgári megmozdulás, hanem politikai. Az embereknek nagyon elegük van mind a politikából, mind a pártokból. Hogy ez így van, azért a szerbiai politikusok és módszereik felelősek, hiszen már az élet minden területén ott vannak. Lassan ott tartunk, hogy az újszülöttek köldökzsinórját is politikusok fogják átvágni. Ezek után nem meglepő, ha nem értik, hogy a polgároknak is van véleményük, és néha, nagy ritkán, ennek hangot is adnak. Az emberek egyszerűen azt akarják, hogy ne tolják fel az üzemanyagárakat a csillagos egekbe. Reméljük, felfogják ezt. Ha nem, akkor...
