Nem tudom, hogy hogyan viszonyuljak az újévezéshez. Nyilván kicsit izgulok, hogy hova megyünk, mit eszünk-iszunk, milyen lesz a társaság. Maga a buli rendben is lenne, mert mindig jó kimozdulni otthonról és szórakozni egy kicsit, de miért kell ehhez az újév? Mi lesz más attól, hogy eltelik egy év, hogy nem 2018-at, hanem 2019-et írunk? Az új évtől valami újat, valami jót várunk. Ez a többségnek szinte azonnal be is jön, mert általában pezsgővel kezdjük az új évet, a pezsgő pedig jó dolog. De ettől eltekintve minden marad a régiben, mert az új dolgokat nem egy új év, hanem a döntéseink hozzák el. Olyan döntések, amiket nap mint nap meg kell hoznunk, vagy mások hozzák meg helyettünk. Újévkor legfeljebb olyan elhatározások születnek, hogy akkor most nem iszunk az előttünk álló évben, de ezek a szilárd fogadalmak max. pót-szilveszterig tartanak ki.
Az újévezésre az indokolatlan remények mellett az evés-ivás jellemző, mint egyébként minden ünnepünkre. És amikor enni kell, akkor gyakran és szívesen hivatkozunk a néphagyományokra. Újévezéskor malacot eszünk, mert az kitúrja a szerencsét az új évben, karácsony böjtjén halat eszünk, mert az nem hús, húsvétkor sonkát eszünk, mert mit tudom én miért. Persze, a néphagyományoknak mindig csak az ilyen szimpi evészeti részeit tartjuk meg. Például különböző civil szervezetek gyakran pályáznak hagyományos disznóvágásra való támogatásért. Igen, eleink vágtak disznót, de például böjtöltek is. Gondolom, meglepődnének az alapítványok kurátorai, ha egy civil szervezet hagyományos negyven napos böjtre pályázna. Szerencsére szilveszter kapcsán nincs ilyen böjtös cucc, úgyhogy itt előzmények nélkül hódolhatunk kulináris hedonizmusunknak, na, és az ivásnak is. Az ivás az, ami generációkon átívelően összeköti a szilvesztereket. A középiskolás, aki élete első önálló szilveszteri buliján vesz részt, még lázasan tervezi, hogy akkor most mit is igyon. A huszonéves már kellő tapasztalattal rendelkezik, s így válogatás nélkül bepityizál. A harmincéves már odafigyel arra, hogy nagyjából egyfélét igyon, negyven év felett pedig már borkultúráról beszélünk és kézműves sörökről. Álljunk bármiképpen is az iváshoz, az újévezéseket ez végigkíséri, s éjfélkor a pezsgő megkoronázza addigi törekvéseinket. Az újrahasznosítás jegyében pedig az üres pezsgősüveget felhasználhatjuk rakétasilónak az újévi tűzijátékhoz.
Na, és a tűzijáték. Nyilván kritizálnom kellene, hogy milyen veszélyes, milyen hangos és mennyire félnek tőle az állatok. De nem fogom, mert szeretem. Egyszer levitte egy körmömet, ez tény, de még élek. Tényleg hangos, de évente egyszer lehet. És nekünk is van két cicánk meg egy kutyánk, akiket nagyon szeretünk és néha elkényeztetünk. Épp ezért szilveszter estén egy kis nyugtatót csempészünk a vacsorájukba, az éjszakát pedig a házban töltik. A tűzijáték esetében részemről az erkölcsi tanulság kimarad. Aki nem szereti, az nem is fogja. Biztos vagyok benne, hogy ha a rakéták robbanása után töpörtő hullana az égből, akkor már rég néphagyománnyá nyilvánítottuk volna, és pályázni lehetne rá.
Szóval, az új év. A sok hülyeségünk és hibánk ellenére legyen nagyon szerencsés mindannyiunk számára!
