A vízügyekre és jégjelenségekre odafigyelőknek az utóbbi napokban időnként olyan érzésük támadt, mintha a hidrometeorológiai intézet nem akarna beleavatkozni saját dolgába. A honlapon megjelenő infókból ugyanis lehetetlen volt bármilyen értelmet kihámozni. A jégjelenségek kialakulásáról, megszűnéséről, jellegüknek megváltozásáról kevesebb szivárgott ki, mint államtitokból. Az intézet honlapja használhatatlan volt, hiszen a napi egyszeri adatfrissítés is elmaradt. Amikor szimpla áradásokkal meg apadásokkal van dolgunk, a naponta egyszeri is elárul valamit, ám a jégjelenségek napjában többször is képesek fejtetőre állítani meg visszájára fordítani a vízparti történéseket. A jelentések azonban a jégjelenségekről semmit se mondtak, a vízállás alakulását nem közölték, a vízhozammal pedig adósok maradtak.
Láttuk, hogy jég van, és tudtuk, hogy jégtörő nincs. A célnak megfelelő hajók rendezetlen tulajdonjogi viszonyok miatt Újvidéknél rostokolnak üzemen kívül, és nem szerelték fel őket jégtörő szerkezettel. Miközben az ügyben illetékesek hibaszázalék-halmozása miatt mérgelődtünk, elfelejtettük feltenni a kérdést: ki végezné el a jégtörést, ha volna hozzá megfelelő hajó?
Legutóbb öt évvel ezelőtt voltak a Dunán a mostaniakhoz hasonló jégjelenségek, ezt megelőzően pedig további huszonnyolc évvel korábban. Tekintettel arra, hogy az öt évvel ezelőtti jeget nem törték, jégtörésben tapasztalt személyért harminchárom évet kellene visszakarikáznunk. Tehát csupán hangosan gondolkodunk: hol találunk jégtöréshez értő, gyakorlott személyt azokhoz a jégtörőkhöz, amelyeket nem tudunk hadrendbe állítani? Illetékeseink tehát szívesen kérnének egy pohár vizet, mert olyan éhesek, hogy nem tudnak hol aludni.
Az 1956 márciusában történt magyarországi jeges árvizet követően – jutott belőle határon innen is, de azóta több nem volt – Jugoszlávia és Magyarország a Dunaföldvár és Vukovár közötti Dunát (227 km) államközi megállapodással kétoldalú érdekeltségű jégvédelmi folyószakasszá nyilvánította. A megállapodás eredményeként 1963-tól kezdve kettő, 1966-tól kezdve pedig négy magyar jégtörő ügyelt a Vukovár feletti folyószakaszra, az üzemköltségeket az érdekelt országok fele-fele alapon viselték. Hasonló próbálkozásra került sor 2012 februárjában, amikor a magyar jégtörők a megszokott helyen posztoltak, ám a jégdugó nem a veszélyesnek tartott dályai kanyarban alakult ki, hanem bő száz-egynéhány kilométerrel völgymenetben, valahol Újvidék alatt. A jégtörők akkor dolgavégezetlenül távoztak, hiszen a jégdugót alulról kell bontani, a hajók pedig felette voltak. A hazai illetékesek pedig széles ívben megfeledkeztek arról, hogy ezzel a jelenséggel továbbra is foglalkozni kell. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az elavult szakvéleménnyel ellentétben Újvidék alatt igenis kialakulhatott jégdugó, és az a jövőben megismétlődhet.
Amikor nagy területen, hosszú folyószakasz mentén tartósan kemény mínuszok vannak, akkor jégjelenségekre kerül sor. Ez szabályszerű. Mivel a hidegekről idejekorán szólt a szakma, biztos volt, hogy jég is lesz. Lett is. Újvidék központjában is kialakult egy parttól partig terjedő csinos jégmező, amelyet azonnal jégdugónak kiáltottak ki. Egyelőre még nem tisztázták, hogy valójában állójégről vagy jégbeállásról volt-e szó, de tény, hogy az illetékesek két alkalommal rászabadítottak egy tolóhajót, amely kikezdte a jégmezőt, majd a sodrás utat hasított benne. Dicső próbálkozás és elsöprő siker – gondolhatnánk. Csakhogy jégdugóról szó sem volt, az nem így fest, és azt ilyen hajóval kikezdeni nem lehetett volna. A jégdugó meg a hajó összekülönbözéséből a járgány húzta volna a rövidebbet. Az egészben viszont az a furcsa – ismeretterjesztési szinten köztudott –, hogy sem az állójeget, sem a jégbeállást nem szokás törni. Jó az úgy, ahogy van; elterül, nem mozog; alatta szabadon jár a folyó... Minek ezt bolygatni? De megtették, mert – feltételezzük – nem tudták, hogy nem kell. Aki elrendelte, az harminchárom, de még talán öt évvel ezelőtt sem ebben a szakmában evezett. Mindezzel helyben nem volt gond, ám ahelyett, hogy a jégmező békésen elnyúlt volna akár a rétestészta, feldarabolva megindult völgymenetben. Kiszámolni aligha lehet, elhanyagolni viszont nem szabad, hogy ez a többletjég mekkora szerepet vállalt a zimonyi rombolásban.
A hidrometeorológiai intézet tájékoztató szerepét átmenetileg átvállalták a közösségi oldalak, és záporoztak rajtuk a váratlan vízállásváltozásokról szóló beszámolók. Többnyire ugrásszerű áradásokról volt szó, amelyek annak ellenére alakultak ki, hogy a szóban forgó mérce felett mindenütt apadt. A zimonyi vízszintemelkedés hírét is ezek a források kürtölték szét, és ennek nyomán mentette ki a jégből csónakját, aki csak tehette. A tutajokkal azonban nem tudtak mit kezdeni.
A jégveszélynek azonban még nincs vége. Vasárnap délután az Újvidék feletti Dunán megszűnt a jégzajlás. A bal part mentén a parti jég még állta a sarat, és a jobb parti torlaszok sem mozdultak. A jégzajlásban beálló szünet azonban nem azt jelenti, hogy vége. A közösségi oldalak révén palánkai és bácsújlaki horgászoktól, halászoktól és halőröktől szereztünk tudomást arról, hogy arrafelé is szünetelt a jégzajlás, de értesüléseik szerint Borovo Selo magasságában, valamint Dálya környékén is állt egy-egy jégdugó. És a Duna mentén továbbra is kemény mínuszokra kell felkészülni.
