A mamutokat, a T-rexeket, a kardfogú tigriseket talán mindenki ismeri. De hallottak-e az elefánt méretű földi lajhárról, a körfűrészszájú óriáscápáról vagy a repülő zsiráfról? A bolygón valaha élt fajok több mint 99 százaléka már kihalt, ezek is közöttük vannak. A svájci székhelyű zöldszervezet, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) évente legalább kétszer frissíti a veszélyeztetett fajokról szóló vörös listáját, ennek a legfrissebb adatai szerint a 120 ezret is meghaladja a veszélyeztetett állat- és növényfaj, közülük több mint 32 ezret fenyeget kihalás.
Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik október 4-én, ami Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának a napja. A kezdeményezés eredeti célja a vadon élő állatok pusztulásának a megfékezése volt, de később a figyelem minden állatra kiterjedt. Az IUCN szerint erre óriási szükség is van, mert a klímaváltozás az élővilág sokféleségét is veszélyezteti. Bizonyos esetekben a faj egyedszáma nem éri el a százat (például a szumátrai orrszarvúé vagy a kaliforniai disznódelfiné), más fajokat (például a kínai folyami delfint) hivatalosan ugyan még nem nyilvánítottak kipusztultnak, de valószínűleg már kihaltak. Ami ezekkel az emlősökkel történik, igaz a halakra, a hüllőkre a kétéltűekre, sőt a rovarokra is. Nemrégiben például a nagy sonkakagyló (Pinna nobilis), a Földközi-tenger legnagyobb kagylója miatt kongatták meg a vészharangot a horvát tengerbiológusok. Az egyes fajok kihalási üteme ma olyan gyors, hogy a kutatók szerint tömeges kihalás küszöbén állunk.
A Stanford Egyetem tudósai vezette kutatócsoport nemrégiben közzétett tanulmányában az IUCN vörös listáján szereplő és a Birdlife International szervezet által 29 400 szárazföldi gerinces fajról összegyűjtött adatokat elemezték, és arra jutottak, hogy 515 szárazföldi állatfaj a kihalás szélén áll, és valószínűleg ki is pusztul 20 éven belül – ez nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a múlt század egészében tűnt el a Földről. Az 515 faj fele esetében az egyedszám kevesebb mint 250. 388 szárazföldi gerinces faj populációi ötezer egyednél kevesebbet számlálnak, és 84 százalékuk ugyanabban a térségben él, mint az ezer egyedszámnál kisebb fajok: többségük a trópusokon és szubtrópusokon élő emlős, madár, hüllő és kétéltű. A kihalás szélén álló – kevesebb mint ezer egyeddel bíró – szárazföldi gerincesek között van a szumátrai orrszarvú, a Clarión ökörszem, a galápagosi óriásteknős Espanola-szigetén élő alfaja és a harlekin béka. 77 faj esetében álltak rendelkezésre történelmi adatok, és a kutatók azt találták, hogy ezen fajok populációinak 94 százaléka már eltűnt. „A kihalás kihalást szül” – írták a tanulmány szerzői, akik ezért azt szorgalmazzák, hogy valamennyi ötezer egyedszámúnál kisebb fajt sorolják a súlyosan veszélyeztetett fajok közé az IUCN vörös listáján.
1993-ban lépett életbe az ENSZ biológiai sokféleségről szóló egyezménye, más néven a riói egyezmény, azóta tizenöt madár- és emlősfaj pusztult ki, de legalább kétszer ennyit sikerült megmenteni: a visszatelepítéseknek és a védelemnek köszönheti fennmaradását például a vörös farkas, a Puerto Ricó-i amazon, a Przsevalszkij ló, a feketelábú görény és az ibériai hiúz. Amit a jelenlegi kihalási válság megelőzéséért a következő két évtizedben tesz az emberiség, az fajok millióinak sorsát fogja meghatározni. Mivel a pusztulás folyamatát a vadállat-kereskedelem és más emberi tevékenységek hatásai gyorsították fel, a kutatók kezdeményezték, hogy a fajok védelmére szülessen globális megállapodás a vadállatok kereskedelmének tilalmáról. A tudósok szerint rajtunk múlik, hogy eldöntsük, egy fenntartható vagy egy kietlen világot akarunk hagyni a következő nemzedékekre.
