Dühöng a Bábel, visszhangzik fülemben a refrén, miközben sorban a harmadik blogom indítom útjának. Egy napló erről-arról, meg csak úgy, hiszen mivégre is vagyunk világon, ha nem csak.
Véget ért még egy majális. Nesze nekem munka ünnepe, egy csodálatos májusi nap, amit ki lehet használni ideológiaként, hogy kimozduljunk a napra, a teljes lerészegedésre, de akár munkára is, kinek kénye kedve szerint. Nem terveztem semmit. Minek is hiszen csodálatos azt kapni az élettől ami jön, vagy nem, de lényegében ritka mostanában a nyugalom szigete, hát megengedtem magamnak a lazulást. Nos hazudtam egy picit, hiszen egy dologra már úgy vártam, mint Chuck Norris a rosszfiúkra, legyen elseje, jöjjön Laibach, vágjunk a lovak közé. Előtte is van nap, nosza barátaimmal ki Trenchtownra, nézzük mit szól a hip-hop. Nem az én világom, hát csodálkoztam is mennyire követem a tömeg mozgását – tömegvonzás? - fel kellet ocsúdnom, hogy a hazai (szerb) pályán igenis jó előadók vannak (hja túl sokat időztem az anyaországban?). Na, jó tudtam ezt már rég, csak megakadtam a Disciplina Kičme és az EKV környékén, így hát jól esett frissíteni a vért, a lelket, az életet. Igen, életem első Trenche, mit mondjak, persze az igazat, bejött, mint bolondnak a szél, vagy szerelemnek a hév.
Megjött az elseje, így bátyámmal és családjával, meg persze az ismerőseinkkel áldoztunk a grillezés istenének, mitagadás mindezt, vagyis jókedvünk csöppnyi szlovák pálinkával fűszerezve. Gyerekek, sárkány, - na nem az, hanem a szélben vándorló – szöcskék a fűben, hús a tűzben, Isten a létben. Este már nem bírtam magammal, vagyis a hirtelen növesztett pocakommal és uzsgyi ki a koncertre, menetelni az ütemekre kicsit félszegen a sok kopasz mellét verő láttán, de annál több örömmel, hiszen itt vannak, a látvány, a hang, a szöveg és a rend – na meg a provokáció- igaz a két szigorú szépség lemaradt a pergőkkel. Ilyen a költségvetés.
Szombaton csak a koncerteket úsztam meg, de a birkapörkölt az néha már az élet, szülőknél a bográcsos után pedig szent a pihenés, vétek is mást tenni egy ilyen étek után. Szép az élet, szeretem, feltételek nélkül – vagyis nem, de a igaz pénz olyan, mint a szex, ha nincs, nem tudsz másra gondolni, ha van, mindig máson jár az eszed – jövök haza Szabadkára és majd az ajtónak csapódom , amikor hirtelen befékez a vonat. Nézünk páran ki, mint az eszeveszett, szinte már a fejünkből is, hát egy huszonéves lány(nő) tántorog le a sínek és a mozdony mellől kisírt arccal kétségbeesetten. A mozdonyvezető már elképedve acélszörnyetege mellett és már csak egy gondolat jár a fejemben: vajon az öngyilkosok valaha belegondoltak milyen lehet mozdonyvezetőnek lenni?
Dühöng a Bábel...
