Kevesebb mint egy hónap van a nyári focivilágbajnokságig, és én már előre félek. No, nem a mérkőzések minőségétől, vagy esetleg attól, hogy egyik-másik stadion nem készül el időben, sokkal inkább attól, hogy milyen kommentátori ténykedést leszek kénytelen elszenvedni a torna alatt. Lehet azt mondani, hogy „vedd le a hangot, és a gond megoldva”, de mi van akkor, ha én a meccs hangulatát is hallani akarom, és igenis kommentárral – ráadásul magyarral – szeretném nézni a meccseket?
A különféle válogatott mérkőzéseket és a magyar csapatok nemzetközi meccseit, illetve az előző vb-t és a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságot felidézve sajnos van mitől tartanom. Kevés olyan magyar kommentátor van a láthatáron, akinek az előadásában érdekes lehet egy focimeccs. Már annak is örülök, ha az egyébként korántsem sportkommentátor Gundel Takács Gábort ültetik le a mikrofon elé, mert legalább valamennyire színes a mondandója, valamelyest felkészül a csapatokból, a játékosokból. De itt kb. véget is ér a pozitívumok listája, a legtöbben ugyanis borzalmasak. Nem elég, hogy a magyar sportkommentátorok nagy része hihetetlenül vontatottan, lassan beszél, a legpörgősebb meccset is képes „leunalmasítani” önnön monotóniája által, nem elég, hogy sokuknak már a játékosok nevével is komoly gondjai akadnak, ennek tetejébe az általam hallott, más nyelven beszélő kommentátoroktól eltérően rengetegszer nem is arról beszélnek, ami engem érdekel. Nem arról, ami minket, focirajongókat érdekel, tudniillik a csapat korábbi eredményeiről, az edző pályafutásáról, a játékosok idénybeli teljesítményéről, a játékvezetők jó, illetve rossz döntéseiről, a stadion névadójáról, hanem egyvégtében elkalandoznak a bulvár irányába. Nem azt hallom, hogy Nemanja Vidić nyártól az Inter játékosa, hogy John Terry szerződéshosszabbításról tárgyal, vagy Mario Balotelli eladása szóba sem kerülhet a Milannál, hanem hogy a szerb védő állítólag (!) összekülönbözött edzőjével, hogy az angol hátvéd pár éve egy szerelmi háromszög miatt összekülönbözött korábbi válogatott társával, Wayne Bridge-dzsel, hogy az olasz csatár állítólag (!) összefeküdt két pillangóval és állítólag (!) elégedetlen a klubnál. Sehol egy idézet, sehol egy alátámasztás, sehol egy érdemleges információ. Azt persze nem tudom meg, hogy Vidićnek és vele a Manchester Unitednek 2008-ban volt egy 14 meccset számláló, kapott gól nélküli szériája, hogy Terry jövőre már 20 éve lesz a Chelsea oszlopa, hogy Balotelli házi gólkirály lett a Milanban.
Azt persze megtudhatom, az olasz válogatottal a vébére készülő csatár milyen márkájú bokszer alsóban mutogatta magát a pillangóknak, illetve hogy az említett hölgyek nem viseltek melltartót, amikor a hotelbe léptek, és az egyik liftes fiú úgy látta, mintha a szőke hajú menyecske piros bugyit viselt volna...
Ez viszont engem, kérem, a legkevésbé sem érdekel. Tessenek nekem a futballról beszélni, elvégre van és lesz miről!
