Bene Zoltán Farkascseresznye című történelmi regénye a megálmodott valóság és a mindennapok mezsgyéjén egyensúlyoz. Bár a regény elsősorban a XVI. századi török kori Szeged világába kalauzolja az olvasót, más korszakok, földrajzi zónák idősíkjain is könnyedén mozog, ugyanis a történelmi háttértörténet csupán keretet ad az időutazáson belüli időutazásokra, ami sajátos élménylehetőséget kínál az olvasónak.
A regény főhőse, a kamaszvilágból a férfikorba lépő fiatalember, álomlátomásainak zavaros, belső félelmet gerjesztő világából szemléli a török világ és a reformáció leheletét megérző Szeged mindennapjait. A főhős a saját belső és külső világának összemosódása mellett szembesülni kényszerül a misztikus, de egyben kegyetlen keleti (török) és a természettudományok felé nyitó keresztény, dogmatikus, de céltudatos (katolikus) világ ellentmondásaival és csábításaival is.
A regény címe is sejtelmességet ígér, hiszen a címadó farkascseresznye egy mérgező növény, amely nadragulya néven ismertebb. A cím a farkasok órájára asszociálhat, hiszen köztudott, hogy a farkasok órája az a pillanat, amikor az éjszaka átadja a helyét a hajnalnak, amikor az ember a legmélyebb álmát alussza, a farkascseresznye (nadragulya, álomhozófű) pedig az a mérgező növény, amely a mérgezés korai szakaszában delíriumot okoz. Az említett delíriumos, szinte félelmet gerjesztő eszelős állapot többször is visszaköszön a regény lapjain, amikor a főhős álmainak tartalmai megvalósulni látszanak, de ez az eszelősség a regény trágár szavakkal ábrázolt szexjeleneteiben is fel-felbukkan, egyszerre keltve izgatottságot és undort.
Folyamatosan, szinte tapinthatóan érzékelhetők a főhős gyötrődései, amelyeket egyrészt a török világ valósága, a létfennmaradás ellehetetlenülése okoz, de ennél sokkal kétségbeejtőbb a valószerűtlennek tűnő álmoknak a szövevényesedése, apránkénti megvalósulása. A főhőssel együtt az olvasó is kénytelen, jó értelemben véve, vívódni. Elsősorban az olvasás által előhívott saját gondolatai, másodsorban a történet előre nem látható folytatásának lehetséges fordulatai, harmadsorban pedig a regény nyelvi szerkezete miatt. Ez utóbbi, a nyelvi, stiláris törés keményen lelassítja a könyv élvezhetőségét. A történetfűzés nyelvi szerkezetváltása az időutazásban időutazás módszer érzékeltetésének a következménye. Az álomleírások nyelvezete merőben elüt a regény többi részének olvasmányos és korfestő stílusától. Az álmok ecsetelése szóvirágokkal tűzdelt, cikornyás, keletiesen ömlengős, ami eleinte idegesítően hat, mert megakasztja a pörgős történetfűzés változatos vibrálásait, de pont e szövegrészek által ébreszti fel Bene Zoltán az igényes olvasóban az elmélyülés lehetőségét, itt villannak meg azok a filozofikus felvetések, amelyekre csak részben ad választ a regény. És ezek a megválaszolatlan kérdések körkörösen továbbsejtelmesítik a már amúgy is titokzatos történetet.
A regény értékként, követendő példaként, lehetőségként lebbenti fel a keresztény, és ugyanúgy az iszlám világ tudós embereinek gondolatvilágát, életszemléletét, bölcseletét. A könyvben az olvasó többször is szembesül a babonásan hiszékeny tudatlanok, és a bölcsességgel pallérozottak életfelfogása, értékrendje között fennálló különbözőségekkel, legtöbbször finoman, ösztönzőleg hatóan, olykor azonban erőltetetten hangsúlyozva és túlzottan nyomatékosítva.
Aki igényes, dinamikus, a történelmi regény klasszikus kereteit szétfeszítő olvasási élményre vágyik, kedveli a történelmi korhűséget, ám a misztikumtól és az erotikus tartalmaktól sem riad vissza, az semmiképpen se hagyja ki a Farkascseresznyét – egy olyan időkapszulában utazhat, amelyben viszonylagossá válik a különbség álom és valóság között.
