Miként lehet „szépen” írni a szellemi és gazdasági kilátástalanságban, érzelmi mélyszegénységben élő gyermekek mai, szociálisan érzéketlen körülményeiről, amilyenekben még manapság is sok százan nőnek fel, úgy, hogy az mégse tűnjön annyira elképesztően elviselhetetlennek? Csakis olyan módon, ahogy azt a kisgyermekek saját maguk is teszik! Egy nagy adag naivitással, hiszékenységgel, kiszépítéssel megfűszerezve, azaz az iskolai nagydolgozatok sajátságos diáknyelvén, vagy Fekete J. József szavaival élve: alulstilizált gyermekmonológok segítségével. Kovács Jolánka Jajistenem című novelláskötete a XXI. század szinte dickensi gyermekhőseinek sajátságosan ingerszegény, tengődő-vergődő, sokszor erőszakkal teli életsorsaival foglalkozik. E nemrég megjelent könyve olyan mindennapi mélységeket érint, amilyenekről nem akarunk tudomást szerezni, olyan gyermekekről ír, akiken könnyebb keresztülnézni, vagy rosszabb esetben, mint ahogy a novellákban itt-ott meg is történik, akiket könnyebb gúnnyal illetni, kinevetni, lemaflázni, sőt megvádolni, mint segíteni rajtuk.
A kötet novellái külön-külön, önmagukban is megfestik a gyermekek és a körülöttük, mellettük ténfergő elveszett felnőttek kilátástalan, szomorú, olykor tragikomikus, máskor veszélyes, anyagilag és érzelmileg szűkös életterét. Bizonyos novellák füzérré állnak össze, mint a Bendzsó panasza és az Icuka panasza, vagy még inkább a Pedig bírom a verést, Egy nagy körte, Sajtos szalámi, Apa nem című novellák, amelyek ezáltal még hatványozottabban, szinte elképesztően elviselhetetlenné teszik a megírt gyermeki sorsokat. Ez a módszer, a más-más látószögből megközelített azonos téma, technikai megoldás tekintetében a híres, Oscar-díjas Akira Kurosawa japán filmrendező A vihar kapujában című filmjével vonható párhuzamba. Manapság Quentin Tarantino filmrendező alkalmazza szeretettel ezt a megoldást, bár ő már a film új lehetőségeit kihasználva, párhuzamosan, a képernyőt felkockázva, időbelileg párhuzamosan futtatja le egymás mellett a történeteit, ami az irodalomban nem igazán valósítható meg. Kovács Jolánka nagyon átgondoltan és visszafogottan alkalmazza az említett megoldást, ám pont ez a mértékletesség segíti a novelláskötet történeteinek filmszerű pergését, valamint drámai ívelését.
Annak ellenére, hogy a novellák nyelvezete szinte lebénítja az írói kifejezőkészség lehetőségeit, maguk a történetek, a „nyelvi együgyűségük” mellett is lebilincselőek, és egyben döbbenetesek is, még úgy is, hogy nincs bennük semmilyen hatásvadász trükk. Maguk a novellák lineáris lefolyásúak, amelyekben a család, a társadalmi állapotok, a torzszülött körülmények határozzák meg a gyermek és felnőtt szereplők viselkedését, tetteit, gondolkodását, lehetőségeit, és általában elhibázott döntéseit. Kovács Jolánka teljességre, hitelességre törekvése rávilágít arra, hogy a konfliktusok, problémák eredete épp a társadalom, a család, az oktatási rendszer működési zavaraiban kereshető; a szerepbéli egyenlőtlenségek, az anyagi korlátok, a gyerekek problémái, kényszerpályán való mozgása, magatartási szempontból elfogadhatatlan cselekedetei, a sivár körülményekben, a különféle családon belül feszülő érzelmi ellentmondásokban, a sekélyes előítéletekben gyökereznek.
A novella szereplői a mai világ hétköznapi figurái, mindennapi gyerekek – „típushősök”, akik lehetetlen helyzetek között egyensúlyoznak. Sorsuk – elsősorban a körülöttük lévő világ – nem teszi lehetővé, hogy győztessé nemesedjenek. A világ keserű hétköznapjainak meggyötört szereplői ők, nem különlegesek, nem alkothatnak nagyot és maradandót – bár némelyikükben szinte túlteng ez a szándék, még sincs rá lehetőségük. Egyedül a Kis kígyó című novella ad egy ideig némi reményt arra, hogy legalább egy történet, a sok közül, másképp is végződhet, és tényleg, a többihez viszonyítva itt kevésbé fanyar a vég, de ettől a novellától sem derülhetünk jobb hangulatra.
Mindazok, akik gyermekekkel foglalkoznak, azok érezni fogják, hogy nem csupán realisztikus stílusban megírt novellákat, történeteket tartanak a kezükben, hanem sajnos, a mindennapi valóságban bármikor előforduló valós helyzetekről, sorsokról olvasnak. Ez nemcsak novelláskötet, hanem igazi szociográfia mű. Mindenkinek ajánlom, mind irodalmi, mind jelenkori társadalomkritikai szempontból is!
Ha elolvassuk a novellákat, és szembesülünk a történetekkel, talán a változtatáshoz való erőt is megtaláljuk önmagunkban!
