Mindig is lenyűgöztek az igényes kivitelezésű könyvek, amelyek megmutatják, hogy a könyvkészítés szakma, nem pedig susztermunka. Megannyi olyan kiadvánnyal találkoztam, amelyek az első kihajtásnál lapjaikra estek, papírborítójuk tervéből hiányzott a lélek, nem tetszett az oldaltükör, elégedetlen voltam a betűtípussal, vagy betűmérettel. Ennek ellenére könyvek voltak ezek is, el is olvastam őket, hiszen olvasni kell, és végső soron a tartalom „csomagolása” másodlagos dolog.
Ennek ellenére örülök, hogy a kiadók igyekeznek visszaadni a nyomdászszakma becsületét, azoknak a mestereknek az örökségét, akik mindent meg tudtak csinálni, amit megterveztek számukra. Ugyanis a könyvtervezés is szakma.
Klemm József Kilencvenkilenc című haikugyűjteménye is ilyen tenyérbe simuló kiadvány, egyszerű, dombornyomásos borítója, az elegáns oldaltükör légiesen szép, olyannyira, hogy az utolsó oldalon szereplő CIP-besorolás, a kiadvány katalogizálásának téglalap-kerete szemet szúr, egyenesen csúfnak hat. Annak viszont olyannak kell lennie, arra nem lehetett kihatással a nagyszerű munkát végző Léphaft Pál, a könyv tervezője.
Klemm József költészete meg is kívánta a törődést, azt, hogy a csomagolás méltó legyen a tartalomhoz, illetve, hogy a kettő együtt adja meg a közös értéket. Ebben az esetben ugyanis a kettő elválaszthatatlan egymástól, a könyvtest nem puszta tartalomhordozó, hanem jelentésképző felület is. Az elülső fülön a kezdetben volt… című vers szerepel (…Isten szakálla / kender, aztán két ember, / szívük csupa fény, // majd a vágy, kéj, bűn, / fájdalom, megbocsátás, / s aztán jöttem én), a hátsó fülön pedig a végül az ember… című vers olvasható (József Attilát / olvas, s mint veszett ordas / üvölt és hörög, // körötte hálót / sző az ég, fölötte a / semmi dübörög). Ha becsukjuk a könyvet, szinte egymáshoz lapul a kezdet és a vég, simán, hogy alig döccen a keleti filozófiák feltételezte örökös körforgás.
Noha a kötetbe sorolt haikuk négy ciklust alkotnak, ezek a Személytelen, a Személyes, az Istenes, és a Látomásos címeket viselik, a versek mind személyes érintettségről szólnak, és az egyetlen ciklusnál többet foglalkoznak Istennel. Már a kötet verses előszavában kibontakozik a költőnek Isten iránti viszonya, egyben annak humorérzékébe vetett hite, ugyanis játékosan, tréfásan, olykor csipkelődve fordul Isten irányába, és ebbéli viszonyában követi a japán haikuszerzők nyomdokát, akik nem tesznek különbséget szakrális és profán között.
Klemm József haikuinak sajátossága, hogy a három soros, 17 szótagból álló, 5+7+5 osztatú verseknek van címük, ami kiegészíti a vers jelentésképző mezőjét, miként az a fülszövegről idézett versekben is megmutatkozik. Ugyanilyen jelentésgazdagító eszközként használja a sortörést, noha a haiku esetében nem enjambement-ról van szó, hanem szórendről. Íme egy példa erre:
mese
hol volt, hol nem volt
enni, négyet szoptatott,
míg meg nem haltak
A japán haikunak nincsen címe, nem rímelnek a sorai, és egyébiránt is egy sor olyan szigorú megkötés tartozik ehhez a versformához, amelyek a nyugati kultúra és nyelvek sajátosságai miatt követhetetlenek. Így a magyar – és a nyugati – haiku általában nem az ősforma jelképes beszédmódját, transzcendens tartalmait és tudati megidéző erejét igyekszik követni, hanem inkább hangulati élmények közvetítésére, a látvány mimetikus átadására, a gondolati tartalmak direkt kifejtésére, az asszociatív képalkotásra és a kötött forma nyújtotta játéklehetőségekre épít, miközben az epigramma műfajával igyekszik rokonságra lépni.
Klemm József költészetének frekventált szava a halál, emellett leginkább a magány, az öregség, a mulandóság, a pusztulás foglalkoztatja, ám ezeket a témákat is az Isten iránti viszonyához hasonlatosan pajkos játékossággal kezeli, verssorai gyakorta rímelnek, szavai szinte véletlenszerűen összecsendülnek, és az ebből képződő melódia játékos könnyedségbe burkolja a nyomasztóan is szép képeket, akárcsak a létfilozófiai tépelődéseket:
perelés
te az vagy, aki
vagy, de én mért vagyok, ha
aztán nem vagyok
temető
akár egy regény:
hosszú sorokba szedve
a nemlétezők
Klemm József haikuinak erős képisége és gondolatisága sajátos, töredékes útmutatóként szolgál az olvasónak a tizenhét szótagban kimondhatatlan saját fölfedezésére. Végezetül álljon itt egy bájos, bensőséges költeménye:
angyal
lám, szárnya sincs már,
csak türelme, mosolya,
örök feleség
