A szabadkai Életjel Kiadó 2005 és 2007 között Csáth Géza négy naplóját jelentette meg, az 1897–1899, 1900–1902, 1903–1904, valamint az 1906–1911 között írottakat. Ezek közül az első három a Csáth-életműsorozat 2013-as könyveként jelent meg a Magvető Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában. Az eredeti kéziratokat sajtó alá rendező, a szöveget egyértelműsítő, lábjegyzetekkel és névmutatóval ellátó Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály a kötetet Dévavári Zoltán irodalomtörténész emlékének szentelték, így köszönvén meg a kutatónak a Csáth-hagyaték megőrzését, annak közlését saját, és más kiadóknál.
Ifj. Brenner József (Csáth Géza) gyermekkori naplóinak kapcsán kétségtelenül feltehető a kérdés, mit tehet hozzá a 10–12 éves gyermek diáknaplója a szépírói ouvre-höz. Semmit, válaszolhatunk kapásból. Az életműhöz semmit, ám az alkotóvá érés tekintetében fontos dokumentum.
Ifj. Brenner József kezdetben kötelező penzumnak érezhette a naplóírást, és nem is a feljegyzés tartalmáért, hanem a feljegyzés gesztusáért írta sorait. Mivel az emberrel nem történik mindennap valami érdemleges, vagy legalábbis nem tudja, hogy a semmis történések hová vezetnek majd (ennek felismerése majd csak később tudatosul Csáthban), a kis gimnazistától még távol áll a kontempláció, ezért tulajdonképpen nem volt miről írnia. Beszámolt a nap időjárásáról, feleléseiről, esetleges látogatóiról, majd hamarosan úgy döntött, csak akkor tesz bejegyzést, ha valami említésre méltó történik. Nem veszíti azonban kedvét, és lassacskán megtalálja naplóíró módszerét: füzetébe bemásolja iskolai bizonyítványait, egy-egy jeles alkalom menüjét, rendezvények meghívóit, ünnepi programokat, színházi szereposztásokat, majd, amikor rendszeresen jár színházba, a darabokról és alakításokról alkotott véleményét is összefoglalja, egy novelláskötet neki tetsző bevezetőjét is átmásolja. A tizenegy éves gyerek az újságokból tájékozódva feljegyezte a politikai eseményeket, bel- és világpolitikai történéseket. A hírlapfüggőség gyermekkorától kísérte. A tárgyak számára a kezdettől fogva anyagi vetületüket is magukban hordozták. Amikor tizenegy évesen megkapta a bérmálási ajándékát, nem csak azt jegyezte föl, hogy az „egy ezüst katona lánc a végén van egy 4 szögletes medallion”, hanem azt is, hogy az ajándék „értéke 7.50 frt”, amikor meg osztályfőnökük neve napja alkalmából ajándékot vásároltak a tanulók, nem mulasztotta el feljegyezni, hogy „egy szép 4 frt értékű, bronz tentatartó volt az osztály ajándéka volt még ezen kívül egy szép 1 frtos csokor csupa rózsákból”.
A gyermekkori naplóból megtudhatjuk azt is, hogy előkelőnek számító családja kikkel állt kapcsolatban, hogy a kor műszaki vívmányaival megjelenésüket követően igencsak gyorsan találkozott, hogy lelkesen sportolt, s bár már kamaszkora előtt szemüvegre szorult, szenvedélyesen olvasta Jókait és Vernét. A naplóból kiderül, hogy ifj. Brenner József már gyerekként tisztában volt vele, hogy a naplóíró soha nincs egyedül, a kvázi maga számára tett bejegyzések feltételesen mindig egy másik olvasó jelenlétét is feltételezik: két ízben csak emlékeztető szavakban írt le naplójában valamilyen eseményt, amelynek teljes kifejtését a napló úgymond nem bírta volna el. Amennyiben a napló csak a naplóíró emlékeztetésére készült volna, ugyan miért nem bírta volna el a papír azt a történetet, amit az emlékezet elbír? Innentől fogva akár az írói pálya csírájának is tekintetjük ezt a gyermekkori naplót, hiszen – bár tudatlanul –, komoly írói problémát, a mindenkori olvasó problémáját vetette fel benne az éppen csak hosszúnadrágos kisdiák. Az se belemagyarázás talán, hogy a majdani novellák hangvétele is felsejlik a napló szikár mondatai mögül, amikor Brenner József leírja, hogy már tizenkét évesen „természetfeletti” élményben volt része, amikor öccsével egy zárt helyiségben (irodában) játszottak, a falhoz csapódott gumilabda egyszerre eltűnt, és soha nem találták meg.
Ebben a naplóban is csörögnek a Csáth Gézáról talán mindörökre kirakatlanul maradó mozaik cserepei, köröttük természetesen sok a kacat, például a napi időjárás leírása egyedül csak az éghajlatváltozások kutatójának érdeklődésére számíthat. Más naplóját olvasni persze indiszkréció, de az indiszkréció ugyanakkor csábító, különösen egy olyan, ma is élő életmű szerzője esetében, mint amilyen Csáth Gézáé. Erősen vitatható azonban, hogy a tízéves gyermek naplója mennyire tekinthető ezen életmű részének. Úgy vélem, nyomaiban igen. Ezzel együtt úgy tartom, hogy az életmű (műalkotás) és az életrajz (a műalkotás létrehozója életének minden összetevője) között mindig ott feszül egy hol vékonyabb, hol vastagabb hártya, amelyen kölcsönös, szüntelen ozmózis nyomán valamiféle átjárhatóság lehetősége mindig adott. De az elválasztó hártya ezen átjárhatóság ellenére mindig ott van. Egyik oldalán az irodalommal, a másik oldalán az élettel. A majdani író-festő-muzsikus hármas művészeti körében alkotó Csáthról beszédesen vallanak a naplóba foglalt rajzai, illetve a kívülről beemelt dokumentumok.
Csáth többször fölhagyott a naplóírással, majd kényszeresen újra kezdte, miközben képtelen volt megszabadulni a vele történtek lejegyzésének mániájától, ami például az első világháborús naplójában és akkor kelt leveleiben valóságos kórképet nyújt az íróról.
