A kötet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat részeként jelent meg 2023-ban, Mihályi Katalin szerkesztésében és Újházi Adrienn illusztrációival.
A szervezők felkéréses és nyilvános pályázatot hirdettek meg vajdasági alkotóknak újragondolt Petőfi-versek írására. Mint előszavukban írják: „Huszonegy költő vállalta Petőfi költészetének továbbgondolását, fogalmazta meg a benne élő Petőfi-képet, illetve ahogyan Petőfi költészete folyamatosan reflektált a saját jelenére, úgy tükröződnek vissza ezekben a versekben a mi valóságunk ismérvei. Életművének szuggesztív ereje, a Petőfi-versek ihlető élménye köszön vissza ezekből az alkotásokból, ahogyan Újházi Adrienn illusztrációi is egyszerre reflektálnak Petőfire és a kötetben szereplő versekre.”
A gazdagon illusztrált könyv a szerzők élet- és pályarajzát is közli, amelyből kitűnik, hogy a szerzők között vannak többkötetes, jelentős irodalmi díjakkal kitüntetett írók, és még pályájuk elején álló, kötettel nem rendelkező, de lapokban, folyóiratokban már publikáló fiatalok, a legfiatalabb szerző huszonegy, a legidősebb pedig hetvennyolc éves.
Ha tudatában vagyunk annak, mekkora elemi hatással volt Petőfi nemcsak a kortárs magyar, hanem a környező népek íróira és olvasóira is, akkor talán nem meglepő, hogy a mai, köztünk, velünk élőkben is milyen mély nyomot hagyott. Az viszont külön öröm, hogy azt is megállapíthatjuk, a pályázat résztvevői Petőfi verseinek üzenetét mennyire saját életük részeként élik meg. Fogalmazhatnánk nevükben így is: Petőfi itt és most.
Bennünk és mindannyiunkban. Mindennapjaink gondjainak, bajainak szerves része ő még mindig. És mintha figyelne bennünket.
Antalovics Péter a költő elárultatása című versében például az annyira népszerű és látogatott plázákban éli meg Petőfinek a mai világra való csalódott rácsodálkozását: „kígyózó sorok várják / a pláza megváltását. / napról napra, / hétről hétre, / hónapról hónapra, / évről évre. / a legújabb termék / végtelen örömöt / gerjeszt a testben: / a világért sem / hagynák ki.” Petőfi nem érti: „ugyanott ébredt, ahol elszunnyadt? / különös ruhákba öltözött / álmatlanok tódulnak, / valami kedvezményről beszélnek. / talán a jogok?… / bár tüzes tekintetek sehol. nem érti. // (…) hiszen már mindenki / visszavonhatatlanul szabad. / s most nem érti / a diadalmas büszkeség, / a vérrel szerzett becsület / mázsás hiányát. // és nem érti, hogy a kígyózó sorokban / miért beszélnek csüggedt alakok saját / boldogságukról, míg lehajtott fejjel / várnak nem tudni mire, és nem érti / a fiatalok miért olyan unott, fáradt / arccal néznek egymásra. / ki vagy mi tette ezt velük / a tágas világ-hazában, / mind a nyolcmilliárddal?”
Verebes Ernő versében a láncból egész füzér lesz, a vasból párna, s a látomásba a könnycsepp csörrenve hull bele. „Minden, mi volt vagy lesz, most épp nincs. / Forradalmak / Népe pihen, dúl a béke mindenkiben. / Nem ilyen békét akartunk. / Ide, veled, / Régi kardunk, hogy juthattunk? (…) Hol kezdhetnénk? / Áll az óra. / Ránk vár, talán riadunk már: / Pannónia planktonjai, kik tengernek / Méretlen mélységén lebegni szerettek, / Mikor kiáltsuk ki magunkat embernek?”
Sáfrány Attila Megkésett születésnapi jókívánság című versében a hit és a meleg emberi barátság felől közelíti meg Petőfit: „Egy gondolat bánt engemet, / Ha elhagyni kell testemet, / Mint színtelenné lett virág, / Melyben kihunyóban a világ: / Hogy sötétben kelljen tündökölni, / Magamból magamat is kiölni. / Ne ily véget adj nekem, istenem! / Sohase szeressem azt, amit te nem! (…) Akkor találhassam meg a szándékvéget, / Amikor lelkem is megleli a messzeséget, / Hadd tekinthessek a szívembe mélyen, / S ne holdat nézzek vízi tükörfényben (…) Érkezzen el a belső forradalom, / Amelyről szól ez az utánzó dalom, / Csendüljön fel a jelenlét éneke, / És üljön csendet az egész földteke! / Sándor, ha mi ismertük volna egymást, / Ezt kívántam volna neked is, nem mást.”
Bence Lajos üzenetet, reményt várva még visszahívná Petőfit, mert: „Készül egy más világ, új fényjelenségekkel, / mert ez most a Trend, és sokasodnak / őrként álló csövektől és szuronyoktól / megspékelt, békétlen időket idéző / láthatatlan őrtornyok, térfigyelő-állások, / s ott belül is épül a lélekszobrászok / által kitervelt szabadságigény / nélküli, önnön árnyékát is / rettegő ember-gép, gépember. // A költő is csak dadog, / vezetik vakok, takaréklángon égünk / – megannyi tűz és forradalom / után, tétován – emberszabász, / modern időkben, génmanipulált / világban, lángoszlop-fáklyaláng / zseblámpánkkal felszerelve, vacogva.”
Csorba Béla verse is csupa elkeseredés, pesszimizmus: „nem volt itt semmi, / most sincs, nem is lesz soha. / Kell neked ez az orosz ügynök? / Petrovics! Vidéki zughentes fia, / ne voksolj rá, apja-anyja tót, / meg fogja növelni /a forgalmi adót! / Legfrissebb adat: /elveszi nyugdíjadat, / nyugágyadat, nyugalmadat. / Mindent, mit kínál a Nyugat. / Meglásd, még sok bajt csinál, / nincs rosszabb e komcsi nácinál!”
Csík Mónika három verset is írt. Derű, játékosság, életöröm árad belőlük. A Dezső, a fakír Petőfi közkedvelt „Megyeri-sztoriját” parafrazeálja. Az ő Megyerije díszlettervező, aki szögért „megyen” a boltba, az lyukasztja ki egyetlen farmerját, amikor vidám ugrándozása alatt a színpad beszakad. Tökéletesen és élvezetesen „teszi magáévá” a Petőfi-vers formáját és játékos búslakodását: „Fakírnak gúnyolja minden szubrett, / s egyetlen farmere adta lyuk lett. / Hajtja – »Újabbat venni nem bírok.« / Ez ok / miatt / hordja, míg széjjel nem szakad, / amint mondom, míg széjjel nem szakad.” Petőfi Fütty című, színházban játszódó verse viszont Csík Mónikát egy ízig-vérig gyerekcsetepaté megírására ihlette. Megtartva a címet, s az első két eredeti verssort szó szerint idézve, a továbbiakban egy kiskamasszal mondatja el a rajta esett sérelmet: „orrba vágott, mert egy csíbort / rajzoltam, amint vizel. // »Nyári élmény témára egy / bogarat, te vadszamár?!« – / sipította művem láttán: »Egyest ad a rajztanár!« // Ki látott már ilyen hisztit? / Pingáljon csak ő maga! / Előbb megkér: rajzoljam én, / majd a rajzzal van baja. // Fütyülök rá! Kit érdekel?! / Kifestem a magamét. / Dörzsölöm az orrom tövét: / »Tán bekékült? Atya ég!«”
L. Móger Tímea Örökégő című versében saját lelkéből lelkedzett témáit: faluja lakóinak életét és a (még) szerelemre vágyó nősorsot örökíti meg. Tékiss Tamás a szavalóversenyeken annyiszor a szívünkbe zárt Füstbe ment terv című Petőfi-verset egy tőrőlmetszett mai gyerekészjárással és az „elokostelefonozódott” diákzsargonnal „koszorúzta” kacagtatóan „dörzsöltté”. Füstbement teló: „Egész úton – hazafelé – / a telóm nyomkodnám, / Ha azt végre-valahára / visszaadná anyám. // Mit mondok majd először is, / Ha mások kérdezik: / Két napja pang az Instagram, / Hol vannak a tweetjeid? // S jutott eszembe számtalan / Poszt, úgy görgetném a falad, / Lájkok, sztorik… az idő / Tik-Tokkolva halad. // S a kis szobába toppanék... / Töltőn már a teló... / S lógtam a neten… szótlanul… / mint a fán az I-phone logó…” Szőcs Attila a focizást örökíti meg rengeteg stadionnal, tetkós csatárral, sok „milla” bezsebelésével.
Lázár-Szűcs Anikó két verssel is jelentkezett. Az Anyám tyúkja című Petőfi-verset „franciásan” megörökítve csal mosolyt az arcunkra. Tyúkanyóból nála Madame Tyúk lesz, aki kendermag helyett brioche-t, macaron-t és baguette-et csipked, mellé champagne-t iszogat. Kotkodácsolás helyett időnként chanson-ra fakad, tojni pedig tabouret-re szokott. Bizony, nála a Napkirály sem él jobban. Morzsa kutyából viszont masnis-fejű Fifi lesz.
Petőfi verseinek továbbgondolását az említetteken kívül még Szögi Csaba, Léphaft Pál, Maurits Ferenc, Balogh István, Szögi Klaudia, Tomić Glória, Fleis Rita, Varga Péter, Blazsanyik Zsaklina, Dobó Tihamér és Gyólay Karolina vállalta és örökítette meg, ki-ki a maga élettapasztalatai, érdeklődési köre, tehetsége és ihlete tükrében. Értékes és érdekes versek születtek. Alkotóik bebizonyították, hogy Petőfi még mindig mennyire élő a vajdaságiak tudatában és szívében. Eszméire, üzeneteire még ma is mennyien rezonálnak, sőt olykor költői továbbgondolásra is ihletik őket. Milyen jó, hogy alkalmat adtak nekik mindezt az olvasók elé tárni.
Újházi Adrienn illusztrációi különös, egyedi, látványos módon mintha maga az Élet titokzatos, állandóan fortyogó üstjében kavargó, zuborgó, túlcsordulásra kész Mindenséget örökítenék meg.
