Hózsa Éva a Kosztolányi a ládában című, Szövegkutatás: helyek és helyzetek alcímű kötetében Mándy Iván novellaírói opusát vizsgálva szót ejt az író Egy öreg boltos című alkotásáról, és mint fogalmaz: „(A) szöveg katalógusként, szabálytalan leltárként olvasható, a polcokon – megírt és megírásra váró –„novellamagok” helyezkednek el. Fiktív kisboltról van szó (…) ahol a potenciális áruk látszólag rendszertelenül rakódnak egymásra.” (18. oldal). Ugyanezt érezhetjük mi is, ha átlapozzuk a Kosztolányi a ládában című kiadványt, amely a tanárként is aktív, és tanári szerepét folyamatosan hangsúlyos szerepbe tevő irodalomtudós tanulmányait, esszéit tartalmazza. A szerző könyvtárának polcain megférnek klasszikus és kortárs szépírók, irodalomtörténészek, irodalomtudósok, külföldi, magyarországi és vajdasági szerzők, és minden írásban hatalmas háttéranyag bújik meg. Ha pedig figyelmesen olvassuk a szövegeket, rájöhetünk, hogy azok számos módon kapcsolódnak egymáshoz, és egy bonyolult hálót hoznak létre.
A kötetben olvasható szövegek több író és költő, sőt képzőművész munkásságára fókuszálnak. Kiemelt szerephez jut a novellaíró Mándy Iván, aki egy egész fejezetet kap a könyvben, de olvashatunk Ady Endréről, Arany Jánosról, Pap Józsefről és nem utolsósorban a szabadkaiakról, Csáth Gézáról és Kosztolányi Dezsőről, elsősorban Kosztolányi Dezsőről, aki újra és újra felbukkan a szövegekben, a szerző folyamatosan visszatér hozzá, beemeli őt az írásokba, és a vizsgálódásai során mintegy referenciapontként állítja maga elé. Ezen a ponton kell szót ejtenünk a szerző világirodalmi kitekintéseiről, amelyekből kitűnik, hogy a szerző élénk figyelemmel követi a német irodalmat, illetve, mint az A kerti törpe veresége című tanulmányból kitűnik, otthonosan mozog a horvátországi gyermekirodalomban is, és például Mándy Iván műveinek angol fordítását is górcső alá veszi. A kötetben Új helyzetek címmel külön fejezetet kapnak az irodalomról, írókról, költőkről szóló köteteket bemutató írások.
Hózsa Éva tanulmányainak, esszéinek visszatérő elemeként megszólal a tanár, aki folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, hogy az adott szerzőt, művet beemelje a tantervbe, közelebb hozza a fiatalokhoz. Jelen kötet darabjaiban is több alkalommal utal minderre, egyebek mellett szorgalmazza, hogy Mándy Iván művei a fiatalok kezébe kerüljenek.
A hétköznapi olvasó számára a kötet leginkább megfogható és elgondolkodtató része a Záruló színterek című fejezet, amely a szerző saját élményeiből táplálkozó, személyes hangvételű esszészerű szövegeket tartalmaz. Itt olvashatunk a szerző gyermekkorában az Adriai-tenger partján tett látogatásáról, és ennek során emlékezik vissza édesapja tanítására is: „Édesapám megtanította, hogyan kell elraktározni a tengert és az ottani kerthelyiségeket a saját »könyvtáramban«” (114).
Személyes hangon szólal meg a kötetzáró Rieux doktor kábulata – valami bezárul? címet viselő esszé is, amely a koronavírus okozta járványra, illetve ennek következményeire reflektál. Hózsa Éva újraolvassa Albert Camus A pestis című művét, amit tanári hivatásából kifolyólag már többször megtett, és érdekes megfigyelést tesz: „A tanár precízen és ceruzával olvas, én is, és most meglepődtem, hogy nem a megjelölt részekre és mondatokra összpontosítottam. (…) Most inkább azokat a részleteket emeltem ki, amelyek arra utalnak, hogy Rieux doktor szinte valamiféle kábulatban tevékenykedik, valószínűtlennek tartja a veszélyt, bosszankodik a média beszédmódján, illetve orvosi és emberi énje viaskodik egymással” (127). A kötet is Rieux doktor szavaival zárul, és szavaiból Hózsa Éva tanári krédóját olvashatjuk ki: „Amikor viszont rákérdeznek, hogy mi a becsületesség, az orvos csak egyéni meghatározásra vállalkozik (…): »Nem tudom, általában véve mi. Az én esetemben azonban tudom, az, hogy csináljam a mesterségemet«” (128).
