Nem jól jártam az idén a koktélparadicsommal. Tavaly mindössze öt palántát tettem földbe, de többet szedtem le róla, mint az idén, amikor legalább dupla annyi volt. Az történt, hogy sok kikelt magról, amire nem is számítottam. Nem foglalkoztam én vele, egyszerűen csak jöttek ki a földből azokból a magokból kikelve, amelyek a lehullott paradicsomokból maradtak ott, így nagyon boldog voltam, hogy idén sok paradicsomom lesz. Örömömben aztán átestem a ló túloldalára, és túl sokat meghagytam belőlük. Rengeteget kiszedtem, mert gombamód szaporodtak a palánták, de így is túl sok maradt.
Hogy ne egy helyen legyenek, még egy kiskertet is kialakítottam az udvar végében és oda is tettem. Kezdetben még egészen jól bírtam a nagy mennyiséget, viszonylag időben megkapáltam a környéküket, aztán amikor gyorsan megugrottak a növekedésben, lemaradtam a gondozásukkal. Karót még csak tettem a legtöbbhöz, de aztán a felkötés és a felesleges hónaljhajtások letörése vagy elmaradt, vagy későn következett be, így szanaszét folyó bokrokká változtak. Egyre csak burjánzottak, szanaszét mentek az ágaik, ontották a virágokat, majd megjelentek a termések is, én meg próbáltam magam utolérni a munkálatokkal, de egyre reménytelenebbül. Augusztus elején kezdtek érni, először a sárga körte formájúak, aztán a gömb alakú sárgák, majd a hosszúkás pirosak. Az érés elején még többször is egész tálnyi finom paradicsommal örvendeztettem meg a vacsorázó családot, de aztán a növény nem győzte beérlelni azt a rengeteg paradicsomot, amit a milliónyi ágán hozott. Mindenütt levél és zöld paradicsom volt, amelyik fel volt kötve, már annak is annyi ága hevert a földön, hogy azt sem láttam, alul mennyi termés van rajta. Eluralkodott a káosz a paradicsomosomban. Erre még az eső is megérkezett, így az elmúlt két hét csapadékos időjárása végleg betette az ajtót az elhanyagolt paradicsomjaimnak.
Érni szinte alig ért, csak burjánzott, zöldelt, és még mindig kúszott minden irányban, még a kerítésen is kibújt, így az utcán is voltak ágai, sőt kis zöld paradicsomok is lógtak rajta a kerítésen kívül.
Aztán vasárnap megelégeltem a helyzetet. Először csak az utcáról tüntettem el az ágakat, de aztán annyira belendültem az irtással, hogy mérgemben végül az összeset kicsupáltam a földből. Az alja terítve volt lehullott, megrothadt paradicsomokkal, vagyis próbálta szegény növény megérlelni őket, de én a sok ágtól azt sem láttam, hol vannak a termések. Bosszús voltam, elsősorban magamra haragudtam, mert azért csak dolgoztam velük. Az elején sokat locsoltam őket, minden este, meg a legtöbbhöz karó is került, kötözgettem is őket, de nem győztem a velük való törődést.
Jó kis lecke volt. Az ember annyit vállaljon, amennyit elbír. Jövőre bármennyi is bújik ki a földből, öt-hat palántánál nem hagyok meg többet, azt gondozni és megenni is elég lesz.
