Szinte alig jártunk a piacra, nem volt rá szükség, hiszen mindent megtermeltünk magunknak. Esetleg csak péntekenként mentünk ki túróért meg tejfelért, minden más megadatott a kertünkben és a szőlősünkben. Fel sem tűnt, mekkora kincs az, amikor a saját kertünkből szedjük fel a répát, vagy a szőlősünkben, gyümölcsösünkben arról a fáról szemezgetünk, amelyiken éppen érik a termés. Olyan természetes volt, hogy a lekvárnak valót kosárszám hordtuk haza, hogy a mélyhűtő dugig volt gyümölccsel, pálinka is lett és a levesfőzéshez is csak a kertből kellett felszedni zöldségeket. Gyerekként fel sem fogtam, mekkora kincs ez, és azt sem láttam, mennyi munka volt mindezzel. Én csak élveztem, mert mindig volt odahaza friss gyümölcs, és mindenből a legszebb jutott nekünk, hiszen a szőlősbe szinte naponta jártunk, attól függetlenül, hogy messzire, a Tisza túloldalára, Bátkára kellett menni. Nekem móka és élvezet volt, és úgy tűnt, örökké tart.
Most szinte mindent a piacon szerzek be, és keresgélem azokat a nénikéket, akik hasonló gonddal szedik le a gyümölcsöt, mint ahogyan az én nagyszüleim, szüleim tették. Szinte látszik a gyümölcsön, hogyan van szedve, hogyan szállították. Nálunk a bicikli csomagtartójára akasztott öblös kosarakat mindig újságpapírral kellett kibélelni, hogy a gyümölcs a hosszú zötykölődés után se legyen mancsos, a meggyet és a cseresznyét csak szárával volt szabad leszedni, a szőlőre meg úgy kellett vigyázni, mint a hímes tojásra. Nehéz ezek után piacon vásárolni, szépet, jót venni. Ki tudja, mivel permetezték, mivel kezelték, hogy olyanok lettek, amilyenek, és hány napja szedték le. Nem is hasonlítható össze az a gyümölcs, amit a piacról hozunk haza, azzal, amit a fáról levéve egyenesen a szánkba teszünk.
Ezen a helyzeten gondoltunk változtatni, amikor néhány évvel ezelőtt cseresznye- és meggyfát is tettünk az udvarba, és ezért ültettünk az idén málnát is. A cseresznyén már vagy egy kiló termett, és a meggyen is körülbelül ugyanannyi, így bizakodóan várjuk a jövő évet, mert azt reméljük, nagyot nőnek majd a fáink, és végre jóllakhatunk a saját termésünkből. A málna a legnagyobb meglepetésünkre bőven ontja a gyümölcsöt, hetek óta dézsmáljuk, a lányok kerülnek-fordulnak, levesznek róla néhány szemet. A minap arra lettem figyelmes, hogy a kerítés tövében kihajtott a szeder. Biztosan tudom, hogy valamikor ott szeder futott végig, csak kiszedettük, és most, hogy megfogalmazódott bennem, hogy szeder is jó lenne az udvarban, egyszer csak előbújt, vagyis jövőre már szedrezhetünk is.
A zöldségekkel komplikáltabbnak tűnik a dolog, azokkal valahogy több a munka. Mivel tavaly több tő koktélparadicsomom is volt, idén magról keltek ki ugyanott, így aztán csak át kellett őket ültetni, de ez a folytonos locsolás, gazolás, meg a felkarózásuk sok időt elvesz. Persze nem panaszkodom, hiszen már mutatkoznak rajta a kis paradicsomok, lesz körte formájú sárga színű és hosszúkás piros is. Egyik édeskésebb, a másik savanyú, mindkettő finom. Esténként rájuk kell szánni legalább egy fél órát, de biztos, hogy megéri, már csak azért is, mert nem lesz rajta permet, és a tőről egyenesen a szánkba tehetjük.
Fordult a kocka. Most én lettem a gondozó, a gyerekeim meg az élvezők.
