A Croodék (The Croods) című animációs vígjátéknak köszönhetően még 2013-ban megismerkedhettünk a világ első őskori családjával, akik barlangban tengették életüket, mígnem egy véletlennek köszönhetően feltárult előttük a kinti világ. Bár az apa óvta családját ettől az új világtól – jelmondata szerint „ami új, az csak rossz lehet, nem félni nagy hiba” –, a körülmények úgy hozták, hogy abban az ősi korban, amikor a természet még kísérletező szakaszában volt, a szimpatikus kis csapatnak számtalan újdonsággal és veszéllyel kellett szembesülnie az agyaras ősállatoktól a húsevő növényzeten át a fenyegető világvégéig. Croodék kalandjaik során találkoztak egy Guy nevű, talpraesett suhanccal, aki nemcsak a tűzzel ismertette meg őket, hanem egy új, biztonságos otthon víziójával is, és rávette a családot, hogy tartsanak vele megkeresni ezt a paradicsomi helyet.
A történet tehát az útra keléssel ért véget, az első lépésekkel egy folyton fejlődő, ismeretlen, de nagyon érdekes világ peremén, és itt is zajlik tovább a Croodék: Egy új kor (The Croods 2: A New Age) című, tavaly jegyzett folytatásban, amelyet a közelmúltban vetítettek a szerbiai mozik. A forgatókönyvíró ügyesen építette bele a történetbe azokat a mozzanatokat, amelyek segítettek a barlanglakó ősembernek a fejlődésben és a környezet változásaihoz való alkalmazkodásban. A tűzzel való megismerkedés mellett efféle momentum az őket ért első kultúrsokk is: találkozás a civilizációval. Croodék ugyanis a vándorlásuk során elérnek egy nagy falig, amelyen túl valóságos édenkert fogadja őket: gyönyörű növényzet, rengeteg élelem, béke és biztonság. A környezet azonban nem véletlenül rendezett, hiszen a földet valaki megműveli, mégpedig egy másik család: az őslakos Jobbagyék. Croodékhoz képest ők „civilizált”, modern család, megjelenésükben akár ha 21. századi „protohipszterek” lennének, akik luxusszerű kényelmet teremtettek maguknak falakkal körülvett birodalmukban. Fák koronájában kiépített, praktikus és tágas lakókunyhóikban vízöblítéses toalett működik, kézi felvonó segíti a közlekedést, szelektív tárolókba válogatják szét a szemetet, mindenkinek saját szobája van, ahonnan az óriási ablakoknak köszönhetően pompás kilátás nyílik az édenkertre, és a bőséges gyümölcs- és zöldségválaszték a Jobbagyék által alkalmazott öntözéses növénytermesztésnek köszönhető. A házigazdák nyilvánvalóan jó pár fokkal Croodék fölött állnak az evolúciós létrán, így aligha meglepő, hogy amikor befogadják a jövevényeket (a világ első vendégeit), nem kell sok hozzá, hogy feszültség támadjon az őscsalád és a modern család között. Bár egy beépített szerelmi szál már eleve kiélezi a két család viszonyát, a valódi konfliktus a kulturális különbségekben keresendő, ugyanis a kifinomult ízlésű, strandpapucsos Jobbagyék dermedten figyelik a barlanglakó betolakodókat, akik viszont idegenkednek ettől az új és számukra idegen világtól, amelyben csak úgy mozoghatnának otthonosan, ha megszabadulnának a régi kor maradványaitól, például a falkaszerű családmodelltől, amelynek Crood papa által gyakorta hangoztatott alaptétele szerint „a falka összetart”. Az ellenérzések azonban csak addig tűnnek fontosnak, mígnem a falakon túlról új veszély fenyeget, melynek legyőzéséhez össze kell fogniuk, hogy egymásból erőt merítve felül tudjanak kerekedni rajta, és megalapozhassák jövőjüket.
A sztori, amellett, hogy fordulatos és vicces kalandok sorozata, alapjaiban emlékeztet a legismertebb „kőkori történet”-re, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című, amerikai, rajzolt szituációs komédiára, amelyet a múlt század hatvanas éveiben kezdtek sugározni a televízióban. A sorozat egy komikus, szatirikus kőkorszakban játszódik, amely a korabeli kertvárosi Amerika paródiája, hiszen a Bedrockban élő Kovakövi és Kavicsi család a modern élet apróbb konfliktusaiba keveredik, a hétköznapi problémák kivetítődnek a kőkorra. Így van ez a Croodékkal is, hiszen a civilizációs különbségekből táplálkozó agresszió, a falak emelése, az ismeretlentől való félelem, a természet kiszipolyozása meghatározzák korunkat, amelyben a család fogalma is átértelmeződni és átértékelődni látszik. A környezetábrázolás, adott esetben a kardfogú tigrisek és gyapjas mamutok jelenléte ugyan időbeli távlatot biztosít, de a lényegi dolgokon mit sem változtat, hiszen épp e rajzfilm(ek)ben ábrázolt időbeli fesztáv mutat rá arra, hogy az emberiség történelme során milyen keveset fejlődött, és hogy a problémái lényegében hasonlók, csak a körülmények változnak.
E szembesítéshez kitűnő eszköz a humor, az animáció készítői éltek is vele bőséggel, s miközben székünkben kényelmesen hátradőlve elszórakozunk a kőkori hősök csetlés-botlásán, az egyes szituációkban saját társadalmi kihívásainkra is ráismerünk. Tanulságként mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy leginkább annak van esélye fennmaradni a változó világban, aki tiszteli a régit, nyitott az újra és képes az alkalmazkodásra.
