A család fiatalabb gyereke mindenben igyekszik utolérni nagyobb testvérét, pláne, ha nem nagy köztük a korkülönbség. Nálunk nincs egész három év a lányok között, és a kisebb valóban mindenben követi nővérét. Saját véleménye és ízlése van, kemény akarattal, de sokat merít abból, amit a testvérétől lát, a legtöbb dologban utánozza őt, sőt, helyzettől függően tanítóként is elfogadja.
Az utóbbi hónapokban kifejezetten sokat játszanak iskolásat, melyben a kicsi a diák, a nagy a tanító néni. Ennél már csak az a jobb móka, amikor a szomszéd testvérpár is átjön hozzánk egy ugyanilyen felállással, és akkor a két idősebb lány feladatokkal látja el a két kisebbet. Főleg magyar és matekórát tartanak, a betűket tanulják, de szokott torna, zene és rajz is lenni. Asztalhoz ültetik a kicsiket, és ahogyan őket tanítja a tanító néni, ők ugyanúgy magyaráznak a húgaiknak. Mostanság ez az egyik kedvenc időtöltésük, hiszen a kisebbek teli vannak tudásvággyal és mindent megtennének azért, hogy behozzák pár év hátrányukat, nővéreik meg élvezik, hogy okosabbak a kishúgaiknál. Ez a rendszer olyan jól működik, hogy a végzős ovisok már egész jól ismerik a betűket és a számolással is szépen haladnak. A mi kisebb lányunk is anélkül értette meg a betűk összeolvasását, hogy én akár egyetlen egyszer is próbáltam volna neki elmagyarázni. Ezt játszva megtette helyettem a kilencéves nagyobbik lányom, és annyira jó tanítónak bizonyul, hogy a hatéves elkezdte összeolvasni a betűket. A napokban például reggeli közben leolvasta a sósdobozról, hogy HIMALAJSKA SO. Magyar s-sel, magyarul ejtve, mert honnan is tudhatná, hogy azon szerbül írja, de összerakta a szót. A matekozás is izgalmasnak tűnik neki, de úgy látom, az olvasás a sláger, azt valahogy nagyobb sikernek, mérföldkőnek tekinti. Ha a tévében lát meg nagy nyomtatott betűs szavakat, azokat betűzgeti, néha az asztalon heverő Magyar Szóból próbál meg valamit összeolvasni. Persze nagy a kavarodás a kis fejében, de azért alakul a dolog. A legjobb az egészben, hogy ez az ő igénye, senki sem mondja neki, hogy próbáljon olvasni. Azt is látom, hogy ez a közös program a testvéri kapcsolatukat erősíti, mert amikor a nagyobb magyaráz a kicsinek, abban rengeteg a szeretet, az odafigyelés. A kicsi csodálattal hallgatja nővére instrukcióit, a nagyobb pedig, felnőve a feladathoz, úgy magyaráz neki, ahogy én szoktam nekik. Ilyenkor teljes harmóniában tevékenykednek, és mindketten elégedettek.
A kisebb a rajzolást, a festést, és minden egyéb kézműves foglalkozást a nővérétől tanult el, de az nem ilyen tanító nénis formában történt és történik. Az idősebb kigondol valamit, és mondjuk anyagra író filctollal egy régebbi blúzát dekorálja, akkor a fiatalabb követi őt. A nagyobb ilyenkor nem magyaráz neki, hiszen ez számára is maga az élvezet, és nem azért csinálja, hogy a húgát megtanítsa, hanem hogy az ő örömforrása legyen, de a kisebb minden fortélyt elles tőle. Ha a nővére pasztell krétával dolgozik, ő is azt használja, ha kartonpapírból bútorokat készít, a kicsi is nekifog, és legfeljebb az én segítségemet kéri hozzá, hogy ő is meg tudja csinálni. Művészkedés közben sokszor összevesznek, mert ha nincs, aki segítsen a kicsinek, akkor nővérét nyaggatja, aki érthető, hogy nem mindig áll a húga rendelkezésére. Akkor ő a saját alkotásával van elfoglalva, és a húga noszogatása idegesíti. Hát ilyen is van, meg olyan is, hogy szívesen lerajzolja neki a hercegnő testét, amit ő aztán felöltöztethet.
Bárhogy is zajlanak ezek a tevékenységek, a tény az, hogy a kisebb gyerek szivacsként szívja magába mindazt, amit a testvérétől lát, hall, és igyekszik mielőbb utolérni a nagyobbat.
