Az emberek 85 százaléka úgy érzi, hogy nagyon stresszes az élete. Riasztó adat ez, pedig a stressz önmagában még nem rossz, hiszen számtalan dolgot köszönhetünk: segíti a problémamegoldást, az új utak keresését, ha kell, a menekülést is. Ám ha állandó készenléti állapotban kell élnünk, az bizony komoly egészségkárosodást okozhat.
Nem mindegy, hogyan gondolunk életünk kisebb-nagyobb kihívásaira, nehézségeire. Feladatként, amelyeket sikeresen megoldva továbbléptünk, állandó gátként. Vannak emberek akiknek éltető eleme a stressz, felpörgeti és jobb munkavégzésre készteti őket, másokat ugyanez a feszültség teljesen lebénít. Az egyik diák leblokkol, a másiknak az is eszébe jut, amit egyébként nem tudott volna. Nem ritka, hogy egy sportoló az edzésen tökéletesen teljesít, de aztán egy banális apróságot elront a versenyen.
Selye János világhírű stresszkutató szerint a stressznek két fajtája van: a pozitív eustressz és a negatív distressz. Amíg az első előrevisz, fejleszt, addig a második frusztrál, mert tehetetlennek érezzük tőle magunkat.
Aki jól tudja kezelni az érzelmeit, annak nagy a stressztűrőképessége. Az ilyen ember stresszhelyzetben összeszedett és ösztönösen rábukkan a neki ideális megoldásra. A stressz kezelését már gyerekkorban meg kell tanulni, de kevesen látnak erre jó példát a családban. Rengeteg szülő nem tudja megtanítani gyerekét a probléma megoldására, mivel híján vannak e képességnek. Szemléletváltozásra van szükség, hogy az emberek a nehézségekben kihívást láthassanak.
Stresszmentes élet nem létezik, létezik viszont optimális stresszhatásokkal jellemzett élet. A stresszállapot két összetevőből áll: az egyik a veszélyt jelentő stresszor, a másik pedig az erre adott reakciónk. A stresszorok lehetnek olyan mindennapi kellemetlenségek, mint például az, hogy lekéssük a buszt, munkahelyünkön nincsenek megelégedve a munkánkkal, de ilyen a betegség vagy a rossz anyagi helyzet is. Esetleg olyan traumatikus esemény mint az agresszió áldozatává válás, vagy egy szeretett személy elvesztése. Stresszorrá válhat azonban olyan esemény is, amelyet boldogan kellene átélnünk, például egy gyerek megszületése vagy egy kitüntetés.
Tehát a stressz jelenléte az életünkben természetes, kórossá csak akkor válik, ha hosszú távon képtelenek vagyunk megbirkózni bizonyos helyzetekkel. Ezt tetézi, hogy sokszor sajnáljuk az időt a kikapcsolódásra, pedig a pihenés nem elpocsékolt idő, éppen annak ellenkezője. Az aki képes lazítani, tovább él.
Selye János három csoportba sorolta az ember stresszre adott pszichológiai válaszait: vészfázis, ellenállás és kimerülés. Amikor stressz ér bennünket, azonnal bekövetkezik a vészfázis. Élénkül az oxigénfelvétel és az anyagcsere, adrenalin és noradrenalin szabadul fel bennünk: az evolúció törvényeinek értelmében a szervezet felkészül a cselekvésre. Harmincezer évvel ezelőtt a neandervölgyi ember ilyen esetben döntötte el, hogy elfut-e a mamut elől vagy harcba száll vele. Neki azonban ritkán kellett szembenéznie a következő fázissal, azaz a tartós stressz okozta károkkal. Az ellenállás időszakában a szervezet kétségbeesetten igyekszik úgy fenntartani a készültség állapotát, hogy közben ne károsodjon. A kimerülés szakaszában testünk már nem képes ellenállni a fokozott igénybevételnek: védekezőképességünk csökken és megnyílik az út a betegségek előtt.
