2024. október 3., csütörtök

Hamarosan egy számjegyű munkanélküliségi ráta

Bemutatták a Külföldi Beruházók Tanácsa által kiadott fehér könyvet

Annak ellenére, hogy bőven akad formálni való a kormány munkája és a reformok terén, elégedettek lehetünk Szerbia eredményeivel – fogalmazott Ana Brnabić kormányfő a Külföldi Beruházók Tanácsa (KBT) által kiadott fehér könyv tegnapi belgrádi bemutatóján.

munkanélküliség további csökkenése várható (Gergely Árpád archív felvétele)

munkanélküliség további csökkenése várható (Gergely Árpád archív felvétele)

Legjelentősebb fejlődés a telekrendezés és építkezés területén, a pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelmében, valamint a szállítmányozás és a dohányipar területén várható.

A miniszterelnök kiemelte: mindent megtesznek, olykor azonban szem elől tévesztik a fókuszt azzal, hogy egyszerre több feladatra koncentrálnak. Hozzátette, hogy az elfeledett dolgokat nem szabad elhanyagolni, és folytatni kell a munkát.

– Jó irányba haladunk, de sokkal gyorsabb tempóban és hatékonyabban kell dolgoznunk – emelte ki Brnabić. A kormány fegyelmezett munkát folytatott – mutatott rá a miniszterelnök.

– A költségvetési többlet 28 milliárd dinárt tesz ki. Az államadósság a bruttó hazai össztermék (GDP) 56 százalékát képezi, és a következő időszakban 45 százalék alá esik. A munkanélküliség, amely szintén csökkenni fog, jelenleg 11,9 százalékos. Remélem, hogy hamarosan azon országok körébe tartozunk, amelyekben egy számjegyű a munkanélküliségi ráta.

Mint mondta, az első kilenc hónapban kétmilliárd euró közvetlen külföldi befektetést eszközöltek az országban, ami 5,4 százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt, amely történelmileg a legjobb volt.

– Az idei év első kilenc hónapjában 4,5 százalékos volt a GDP-növekedés, és az év végéig várhatóan meghaladja a 4 százalékot – közölte a szerb kormányfő. Mindez hihetetlen sikert jelent, mivel meghaladja a tervezett 3,5 százalékot. Törekednünk kell arra, hogy 2019-ben megőrizzük a növekedés mértékét, és hogy ne történjen visszaesés – ecsetelte Ana Brnabić. Elmondta, hogy mintegy 43 ezer személy jutott munkához a hazai kis- és középvállalkozásokban, ugyanakkor az infláció és a dinár árfolyama stabil, a rossz minőségű hitelek aránya pedig 21 százalékról 7 százalékra csökkent. A minimálbér összege január 1-jétől 155 dinár lesz. Megszűnik a nyugdíjcsökkentési törvény, így ismét egyensúlyba kerülhet az állami költségvetés – mondta Brnabić, és hozzátette, hogy egyre nagyobb fizetések várhatók az állami szektorban, és hogy különös figyelmet szentelnek a gazdaság túlterheltségére. Siniša Mali pénzügyminiszter elmondta, hogy a javadalmazási reformon kívül a szerb kormány 2019-ben az adóhivatal és az adórendszer reformjai szerepelnek kiemelt helyen. A fehér könyv bemutatásakor Mali kiemelte, hogy módosítják a Közbeszerzésről és a járulékokról szóló törvényt, amely november végéig a parlament elé kerül. A pénzügyminiszter elmondta, hogy hónapokig dolgoztak annak érdekében, hogy fény derüljön az adórendszer hiányosságaira. Hozzátette, hogy a szerb kormány célja, hogy 2019- ben is fenntartsák és tovább gyorsítsák a bruttó hazai össztermék növekedési ütemét.

– Az elképzelések szerint az állami költségvetés 2019-ben GDP-arányosan 0,5 százalékig terjedő szabályozott deficittel rendelkezik majd, egyúttal soha nem látott mértékű összeget különítenek el a nagyberuházások kivitelezésére. Többek között autóutak, hidak és alagutak épülnek – mondta Siniša Mali. A munkabéreket terhelő járulékokat január 1-jétől csökkentik, s ez egyike azon intézkedéseknek, amik a növekedés ösztönzését szolgálnák – ecsetelte Mali. „Az elektronikus úton igényelhető építési engedélyek rendszere bevezetésének eredményeként Szerbia bekerült a Világbank Doing Bussines listájának első 11 országa közé. Remélem, más területeken is hasonlóan előkelő helyet tudunk szerezni” – mondta Zorana Mihajlović építésügyi-, infrastrukturális és közlekedési miniszter a fehér könyv idei bemutatóján. Reformok sorának végrehajtását tervezik a pénzügy, a gazdaság, a mezőgazdaság és az energetika terén, ami tovább fogja javítani a szerbiai üzleti környezetet. „Az építőipart illetőleg azt tervezzük, hogy 2020 végéig teljes elektronikus kataszteri nyilvántartást vezessünk be, és folyamatban van az e-területrendezés bevezetése is, s ezáltal digitalizálni fogjuk a területrendezési terveket” – mondta el a tervekről a miniszter. Szavai szerint az építőipar hozzájárulása nemcsak az olyan látványos eredményekben mutatkozik meg mint az előrelépés a Doing Bussines lista rangsorában, ez az ágazat ugyanis jelentős szerepet tölt be a beindult szerbiai gazdasági növekedésben is. „Szerbia biztosan és mérsékelten haladt előre a reformok terén az elmúlt évben. Mindez meghozta a kellő stabilitást, de nem elég a kitűzött cél eléréséhez: a teljes mértékben fenntartható és versenyképes üzleti környezet megalapozásához. Egy olyan erős gazdaság létrehozásához, amely képes a fejlett piaccal való együttműködésre és az életszínvonal magasabb szintjének kialakítására” – tette közzé Jana Mihajlova, a Külföldi Befektetők Tanácsának (KBT) elnöke. A fehér könyvvel kapcsolatos idei bemutatón elhangzott, hogy Szerbiának fel kell gyorsítania a reformokat és az európai uniós csatlakozási folyamatról folytatott tárgyalásokat ahhoz, hogy az ország belátható időn belül elérhesse az EU gazdasági fejlődésének szintjét. Jana Mihajlova hangsúlyozta, hogy a Külföldi Befektetők Tanácsa három fő elvárással fordul a szerb kormányhoz: a fenntartható költségvetési konszolidáció megvalósítása (strukturális reformok, különösen a közvállalatok magánosítását és társulását illetően), a jogszabályok végrehajtásának javítása, elsősorban az adózás terén, valamint a közvéleményre tartozó nyilvános viták mind nagyobb átláthatóságának szavatolásában, különösen fontos az átláthatóság a nyolc kiemelt területet érintő reformokat illetően. A kritikus területek a következők: a járulékok, a munkaügy, a digitalizáció és az internetes kereskedelem, az ingatlanok és az építőipar, az élelmiszerbiztonság és az általános jogi keret, különös tekintettel a csőd- és a devizaügyletekre vonatkozó jogszabályokra. A fehér könyv szerint négy szektorban érzékelhető leginkább fejlődés: a telekrendezés és építkezés területén, a pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelmében, valamint a szállítmányozás és a dohányipar területén. A KBT munkacsoport és a szerb kormány nyolc kiemelt témája közül a fehér könyv szerint csupán az ingatlan-, az építési és felügyeleti ellenőrzés terén látható előrehaladás. A digitalizáció, a csődeljárás és a devizaszabályozás terén mérsékelt előrelépés tapasztalható, a kulcsfontosságú területeken, mint az adó, a munkajog és az élelmiszer-biztonság, viszont nem haladtak előre.