Igor Mirović tartományi kormányfő és Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár 59 millió dinár értékű, vissza nem térítendő támogatásról szóló 206 szerződést adott át a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság pályázatain sikeresen szereplő jószágtenyésztőknek és tejfeldolgozó üzemeknek.
Vuk Radojević elmondta, hogy a különféle állattelepek fejlesztése a cél, ezáltal pedig a vajdasági állattenyésztők hatékonyságát, valamint versenyképességét szeretnék növelni.
Igor Mirović rámutatott arra, hogy a tartományi kormány a múlt két évben jelentősen növelte a mezőgazdasági támogatások összegét, és bejelentette, hogy a 2019-ben is megmarad a beruházások magas szintje.
– Fokozatosan növeltük a mezőgazdaság költségvetését, a pályázatokat pedig újradefiniáltuk annak érdekében, hogy minél több pénzt juttassunk a mezőgazdasági birtokoknak. A jövő évben szintén a mezőgazdasági termelés növelését és a színvonal emelését tűztük ki célul – mondta Igor Mirović.
A pályázat révén javulhat a tej minősége, növekedhet az állatállomány és fejlődhet az állattenyésztés – emelte ki Vuk Radojević.
– Három községben törzskönyvezzük a sertéseket, teheneket, szarvasmarhákat és a birkákat érinti. A támogatás nagymértékben segíti a munkánkat, mivel több termelőnél, több gazdaságban jelen vagyunk, akár a sertés, akár a tehéntenyésztésnél. Összesen 200 gazdasággal dolgozunk együtt – mondta Miklós Árpád, a pacséri Microkop Kft. képviselője.
Pátyerkó Károly, a zentagunarasi Orahovo Kft. képviseletében elmondta, hogy minden évben nagy segítséget jelent a tartományi támogatás a helybeli gazdáknak.
– A szelekciós munkák elősegítésére használjuk fel a támogatást, amely Zentagunarason megy végbe, ahol 400 helybeli koca szelekciója zajlik, ezenkívül még 400 sertés esetében folyik tevékenység a törökkanizsai részleg sertésállományában – mondta Pátyerkó Károly.
Tankosić Dragan, a Topolyai Mezőgazdasági Szakszolgálat igazgatója rámutatott arra, hogy Topolyán és környékén rendkívül gyors ütemben fejlődik az állattenyésztés.
– A tartományi titkárság által ez alkalommal 600 ezer dinárral gyarapodott a mezőgazdasági szakszolgálat költségvetése, az összeget a sertéstenyésztésben használatos felszerelések beszerzésére és gépjárművek vásárlására fordítjuk majd – mondta a szakszolgálat igazgatója.
Igor Mirović tartományi kormányfő a tegnapi szerződésaláírás során bejelentette, hogy a tartományi kormány december 10-éig – az előírt határidőben – elfogadja Vajdaság AT jövő évi költségvetését. Elmondta, hogy a 2019. évi büdzsé 74,2 milliárd dinár lesz, amely 13 milliárd dinárral lesz magasabb a tavalyinál. Hozzátette, hogy az összeg legnagyobb részét infrastrukturális és egészségügyi beruházásokra, valamint gazdasági és mezőgazdasági támogatásokra fordítják. |