2024. október 3., csütörtök

Megkezdheti a korszerűsítést az Al Dahra

A Szerbiai Konkurenciavédelmi Bizottság jóváhagyta az egyesült arab emírségekbeli Al Dahra cégnek a Beograd Mezőgazdasági Korporáció (PKB), valamint három függő vállalata, az Állategészségügyi Állomás, az Eko-lab és a PKB Agroekonomika megvásárlását.

A bizottság úgy értékelte, hogy a PKB-nek az arabok részéről történő átvétele nem veszélyezteti a szerbiai piaci konkurenciát a tejtermelésben, a gabonafélék, a magok és az alma termesztésében, a szarvasmarha-tenyésztésben, a laboratóriumi vizsgálatokban és az állatorvosi tevékenységben, mivel az Al Dahra Szerbiában csak almatermesztéssel és -eladással foglalkozik.

Az Ürögön bejegyzett Al Dahra az idén október elején vásárolta meg a PKB és a függő vállalatok ingatlan vagyonát, valamivel több mint 105 millió euróért. A PKB állatállományának értékét, melyet mintegy 17 millió euróra becsültek, hozzáadják az alapárhoz.

Az arab vállalat bejelentette, hogy a következő három évben 30 millió eurót fektet a belgrádi kombinát fejlesztésébe, egyebek között az öntözőrendszerek bővítésébe és korszerűsítésébe, valamint a tejtermelés modernizálásába. Ezenkívül 15 millió eurót fordít a PKB gazdálkodásának és kapacitásainak optimalizálásába, hogy növelje a hozamokat és javítsa a tej minőségét.

Az Al Dahra 2014 óta van jelen Szerbiában, akkor vásárolta meg a Rudnap Agrar cég 51 százalékát.