2024. október 3., csütörtök

Hivatalosan is elkelt a Bori rézbánya

Aleksandar Antić és a stratégiai partnerek ma írták alá a végleges okmányokat

Ma hivatalosan is aláírták azt az okmányt, amellyel a kínai Zijin Mining csoport lett a Bori rézbánya tulajdonosa, 63 százalékos részesedéssel.

A megállapodás szerint a stratégiai partner egy milliárd 260 millió dolláros befektetésre kötelezte magát, valamint a 200 millió dolláros értékű adósság törlesztését is magára vállalta. A tulajdonos elsődleges célja az új bányákba történő beruházás és a bori rézbánya fejlesztése.

Alkesandar Antić energetikai és bányászati miniszter az RTS-nek nyilatkozva elmondta, hogy ez a nap nem csak a Bori és Majdanpeki bányák szempontjából, de Szerbia egész gazdaságát tekintve is jelentős. Kihangsúlyozta, hogy a jelenlegi az egyik legjobb, ha éppen nem a legjobb üzlet az egész privatizációs folyamatban.

A tervek szerint az elkövetkező három évben a jelenlegi 40 millió tonnás kitermelést meg kell duplázni, hat éven belül pedig 160 millió tonnára kell emelni. A feltételek között az is szerepel, hogy a bánya 5000 dolgozója megtarthassa munkahelyét.