2024. október 3., csütörtök

Csődben a Nitrogénművek

Jogerőssé vált szerdán a pancsovai HIP Azotara műtrágyagyár csődjéről szóló bírósági határozat, amennyiben a nap végéig a hitelezők egyike sem fellebbezett a döntés ellen. Mint a Politika emlékeztet, a pancsovai Gazdasági Bíróság december 18-án határozott úgy, hogy a gyárban bevezetett csődeljárás lefolytatásának megoldásaként bankrottot hirdetnek. „ A bírósági határozat az után született meg, miután lejárt a csődeljárás bevezetését követő 90 napos határidő, melyben a hitelezők egyike sem nyújtott be az Azotara átszervezésére vonatkozó tervet. A határozat jogerőssé válása után a csődbiztosnak halogatás nélkül pénzzé kell tennie a csődadós teljes vagyonát” – mondta Nenad Unčević, a Gazdasági Bíróság szóvivője. Magyarázata szerint a csődbiztos a hitelezők bizottságának beleegyezésével dönt arról, hogy milyen módon rendezik az adósságtörlesztést: vagy a jogi személy eladásával, vagy a vagyon felbecslését követően a csődadós ingatlan vagyonának értékesítésével.

A pancsovai műtrágyagyárban az eladósodás miatt a Gazdasági Bíróság döntése alapján augusztus derekán vezették be a csődeljárást. A bírósági indoklás szerint a vállalatnak 4,9 milliárd dinár vesztesége volt, melyet nem tudott lefedni, a tőkét meghaladó veszteség összege több volt 11 milliárd dinárnál, a rövid távú kötelezettségek nagyobbak voltak a forgóeszközöknél, az adós pedig nem tudott eleget tenni ezeknek a kötelezettségeknek, mert fizetésképtelenné vált.

Augusztus derekáig a HIP Azotara mind a 900 dolgozója felvette a végkielégítést, amivel gyakorlatilag megszűnt a munkaviszonya, de nem hivatalos információk szerint a munkásoknak majdnem a fele továbbra is végezte azoknak a berendezéseknek a karbantartását, melyeket nem lehetett leállítani.