2024. október 3., csütörtök

Fokozódhatnak a tiltakozások

Radikálisabb tüntetéseket jelentettek be a Köztársasági Geodéziai Intézet szakszervezeteinek a képviselői. A kataszteri hivatalokban működő érdekvédelmi szervezetek felvetették a kormány épülete előtti tiltakozás lehetőségét is, mert a sztrájkról szóló döntés után egy hónappal sem kaptak választ a benyújtott követelésekre.

Mivel a kormány tárgyalócsoportja nem fogadta el a párbeszéd lehetőségét, a tiltakozók bizottsága szélsőségesebb tüntetés mellett döntött, vagyis a kormány épülete előtti tiltakozást fontolgatják – tette közzé az intézetben működő Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet és a Szakszervezetek Egységes Szervezete.

A két szakszervezet a szerb elnöki kabinet kezdeményezésére vár, amely révén előrelépés születhet a tárgyalások irányába. Hozzáteszik, hogy várhatóan a földtani intézet harmadik szakszervezete, a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége is társulni fog a kezdeményezéshez.

December 24-én országszerte több mint 100 kataszteri hivatal szüntette be a munkát, egyre rosszabbra forduló anyagi helyzete és az alkalmazottak hiánya miatt. Mint állítják, jövedelmük 2014 óta jelentősen csökkent, az alkalmazottak fizetése csaknem 20 százalékkal alacsonyabb, mint 2012-ben.

A szerb kormány és az illetékes minisztérium közötti tárgyalások esélyének visszautasítása arra utal, hogy a Köztársasági Geodéziai Intézet működésében bekövetkezett jelentős mulasztásokért senki sem vállalja a felelősséget – áll a közleményben.