2024. október 2., szerda

Szabadon alakulhat a kenyér ára

A pékek drágítást követelnek, a kormány szerint nem lesz áremelkedés

A szerb kormány döntése értelmében törölték a Száva névre keresztelt kenyér szavatolt védőárát, s ennek értelmében az olcsó kenyér kategóriájába tartozó vekni nem lehetett drágább 46 dinárnál. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a kormány meghozta a szóban forgó rendeletet, az Újvidéki Terménytőzsdén egy kiló búza 23 dinárba került, akárcsak napjainkban.

Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter a védőár beszüntetése kapcsán elmondta, hogy már hosszabb ideje nem volt gazdasági igazolása a rendelet további betartásának, mivel a boltokban az előírt 46 dinár alatti áron is lehetett kapni T–500-as lisztből készült kenyeret.

A Szerbiai Pékek Uniója szerint a búza drágulása okozza az árugrást, így néhány közép-szerbiai pékség 29–32 dinárról 35–38 dinárra emelte egy vekni kenyér árát.

A Szerbiai Fogyasztóvédelmi Szervezet képviselői szerint a kenyér árának emelkedése gazdaságilag nem indokolt, ezért a legszigorúbb intézkedések bevezetését javasolják azokkal a termelőkkel szemben, akik indokolatlanul drágítanak.

Az, hogy Közép-Szerbia egyes pékségeiben megdrágult a kenyér, nincs összefüggésben azzal, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a T–500-as lisztből készült kenyér kötelező előállításáról és eladásáról szóló rendeletet. A kenyér drágulását a búza, vagyis a liszt árának emelkedése okozza – tette közzé Zoran Pralica, a Szerbiai Pékek Uniójának elnöke.

– A kenyér árának emelkedése valójában a pékségek árkorrekciója miatt történt, hiszen egy kiló búza ára 17 dinárról 23 dinárra módosult, a liszt kilója pedig a korábbi 25–27 dinár helyett jelenleg 33–35 dinár – mondta a Beta hírügynökségnek Zoran Pralica.

Kiemelte, hogy a pékek közötti versengés következtében eddig alacsony volt a kenyér ára, és hozzátette, hogy továbbra is az előírt 46 dinár alatt lesz.

Pralica szerint újabb áremelkedés nem várható a közlejövőben. Kiemelte, hogy a búza árának csökkenésére valószínűleg a pékségek újabb árkorrekcióval reagálnak, vagyis kénytelenek lesznek 32-33 dinárra csökkenteni a kenyér árát. Ugyanakkor Pralica úgy véli, kizárólag akkor növekedhet a kenyér ára, ha megvalósul a kivitel Egyiptomba.

Megjegyezte, hogy a régióban többi országához viszonyítva Szerbiában legolcsóbb a kenyér, példaként Bosznia-Hercegovinát említette, ahol 72 dinárba kerül, Macedóniában pedig 80 dinárért lehet kenyeret venni.

A T–500-as lisztből készült kenyér kötelező előállításáról és eladásáról szóló rendeletet – amely nyolc évig volt érvényben – január 31-én szüntették meg. Az előírtak szerint a pékségek negyvenszázalékos arányban kötelesek az alaptípusú fehér kenyeret sütni, de az ára nem szabad meghaladja a 46 dinárt.

Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy bármilyen jelentősebb áremelkedés vagy változás esetén a kereskedelmi piacon visszaállítják a védőárról szóló rendeletet.

A Szerbiai Pékek Uniójának adatai alapján Szerbiában mintegy 8000 bejegyzett pékség működik és 18 nagyobb ipari termelő tevékenykedik.