Hat és fél évvel Mlađan Dinkić (ki emlékszik még erre a névre?), akkori gazdasági miniszter „kitalálta”, hogy huszonöt országba összesen huszonnyolc fiatal „szakembert”, vagy ahogyan ő nevezte, gazdasági diplomatát küldenek azzal az egyértelmű céllal, hogy minél több befektetőt vonzzanak Szerbiába. A munkájuk serkentése érdekében a kormány nem szűkmarkúskodott, hanem egyenként 2–4,5 ezer eurós havi fizetést biztosított a számukra. Az újdonsült „diplomaták” kiválasztásakor azonban nem minden sikerült úgy, ahogyan annak lennie kellett volna. Más, fejlett országok is küldenek ilyen profilú embereket a számukra gazdaságilag fontos államokba, de elsősorban már kipróbált, tapasztalt közgazdászokra bízzák a feladatot. Mivel ismeretes, hogy mi szeretünk újítani és másoktól eltérő megoldásokat választani, az illetékes minisztériumban első helyre a jelöltek életkorát és nem a szakmai kötődését és tapasztalatát tették. Nem csoda tehát, hogy végül volt közöttük jogász, nyelvész, pszichológus, filozófus. Akkoriban a hozzáértők ugyan erősen bírálták ezért Dinkićet, de ő nem volt hiányában a demagógiának, másrészt gazdasági téren szinte teljhatalommal bírt, s érthető, hogy az ő szava volt a döntő.
Az idő múlásával azonban bebizonyosodott, hogy az egész akció csak annak a huszonnyolc embernek hozott hasznot, akik évekig igen jól éltek valamelyik világvárosban. Hat év alatt ugyanis a költségvetés összesen kilencmillió eurót költött rájuk, de ők annyi bruttó hasznot sem hajtottak az országnak, amennyibe kerültek az adófizetőknek.
Az esetleges további blamázs elkerülése érdekében tavalyelőtt visszavonták eme nagyreményű fiatalok egy részét, tavaly pedig megszüntették a maradék állásokat is.
A történelem azonban – úgy látszik – ismétli önmagát. Most a külügyminisztérium vette kezébe a dolgot, s máris nyilvánosságra került, hogy a közeljövőben, tehát az idén, tizenöt gazdasági diplomatát küldenek szerte a világba. Az első hullámban Brüsszel, Moszkva, Chicago és Peking lesz a célállomás, majd Bécs, Athén, Róma és London következik, végül pedig néhány ázsiai országban foglalják el kiküldetésük helyét az arra érdemesek.
A korábbi, rossz tapasztalatokból okulva ezúttal a kereskedelmi minisztérium is részt vesz a szervezésben, s állítólag megszabja minden egyes attasénak a kötelezően teljesítendő normát. Ha ezt nem valósítja meg, visszahívják. Arról azonban nem szól a fáma, hogy helyébe másik (kezdő) diplomatát küldenek, vagy az illető országot leveszik a „meghódítandók” listájáról?
Nehéz lenne bármit is mondani ennek a régi/új kezdeményezésnek a kimeneteléről, de félő, hogy az ország költségvetéséből ismét kiáramlik egy igen komoly összeg, és az ellentételezés ezúttal sem lesz sokkal jobb a korábbinál. Másrészt, az ellenzéki és a botránysajtóból már eddig is értesülhettünk arról, hogy a külügyminisztériumban bizonyos „káderek” esetében nem a szaktudás, hanem (a nőknél) az életkor és a mellbőség számít. Ennek tudatában egyesek még azt is megengedik maguknak, hogy a rend őreire támadjanak, hiszen lesz, aki elsímitja az ügyüket.
Talán mondani sem kell, a magunk részéről annak szurkolunk, hogy ne legyen igazunk, s ezúttal valóban hasznos munkát végezzenek mindazok, akik részt kapnak ebből a „pótvizsgából”.
