Az alpolgármester (balról) házigazdájával (Fotó: Kecskés István)
Az új tulajdonosoknak köszönhetően hosszú idő után tavaly már pozitív mérleggel zárták az évet, ez év januárjában pedig kétmillió eurós tőkegyarapítással erősítették meg a gyárat. További terveikről tegnap Zoran Galović az igazgatói bizottság elnöke tájékoztatta a Goran Kaurić alpolgármestert.
– A tőkegyarapítás előtt 65 dolgozót foglalkoztattunk, jelenleg 95-en vannak. Az év elején megtörtént a felszerelésünk nagyjavítása, amelynek köszönhetően immár olasz technológiával dolgozzuk fel a bőrt, amelyet száz hazai vágóhídtól vásárolunk fel. Stabilizáltuk az energiaellátást is. A nyersanyagot pedig speciális hűtőberendezéssel ellátott járművekkel szállítjuk a gyárba. A feldolgozás után termékeinknek a 95 százalékát külföldön értékesítjük. Évi 150 000–200 000 méter kész bőrt, 200 000–250 000 félig feldolgozott bőrt és 3500 tonna nyersbőrt termelünk, mondja a Zoran Galović.
A Dafar legfontosabb célja az, hogy a régió vezető bőrgyárává fejlődjön. Az év első három hónapjában 2,5 millió eurós jövedelmet valósított meg, ami terveik szerint az év végéig eléri a tízmillió eurót. Közben pedig fokozatosan kiszorítják a külföldi bőrgyártókat, melyek a válság miatt, amúgy is visszavonulóban vannak. Számukra nagyon fontos, hogy sikerült jó kapcsolatot kiépíteni a világhírű olasz Guchi Kompániával, amely cég négy legnagyobb olaszországi gyárának nyersanyag-ellátói. Jelenleg az úgyszintén jó nevű Prad Társasággal folytatnak üzleti tárgyalásokat. A hazai piacon elsősorban a Gepard Kompániával üzletelnek (rendőrségi-katonai programok) de együttműködnek számos divatházzal is (Mona, Manual, Mub stb.)
A nagybecskereki bőrgyárban azonban nem tagadják, hogy a termelékenység szempontjából még lemaradnak a versenytársaktól. Ezért odafigyelnek termékeik minőségére és igyekeznek más módon semlegesíteni ezt a lemaradást. Az év második felében újabb nagyjavítás lesz a gyárban, hosszú távú tervük pedig a termelés további bővítése és új munkahelyek megnyitása. A gyárban az utóbbi hónapokban több felügyelőség is járt, és az ellenőrzések azt mutatták, hogy a termelésük eleget tesz minden környezetvédelmi követelménynek.
Goran Kaurić hangsúlyozta, hogy a város szempontjából rendkívül fontos, hogy talpra állt egy korábban gyengélkedő vállalat és, hogy sikerült növelni a foglalkoztatottak számát.