A nagybecskereki sörgyárnak (ZIP), az ország egyik legrégibb gyárának az értéke 2005. végén 178,8 millió dinár volt, három évvel később ez már csak 52 millió dinár. Mivel nem termelnek, vagyonuk értéke folyamatosan csökken. Fizetésképtelenségük, pedig már rekordnak számít: a Nemzeti Bank kimutatása szerint számlájuk zsinórban ezer napja zárolva van. Közben az adóhivatalnak több mint 300 millió dinárral tartoznak.
Az ország egyik legrégibb sörgyára – amely generációk munkája – lassan az enyészeté lett. A muzeális értékű gyárat napjainkban néhány portás őrzi, de már ők sem biztosak abban, hogy valójában kinek a vagyonát bízták rájuk. A dolgozók szerint (akik időnként tiltakozó megmozdulást tartanak) a helyzet tarthatatlan és az államnak kell(ene) közbelépnie, mivel neki is van része a sörgyár vagyonából. Új befektetővel lehetne kiutat találni, hiszen szerintük a meglévő berendezés felújításával talpra lehetne állítani a gyárat. Mert ha Németországban 1200 sörgyár meg tud élni, akkor a tíz hazai sörgyár között számunkra miért nincs hely. Már csak az alkoholmentes Tut gut (későbbi nevén Euromalz) gyártásának az újraindításával talpra állhatna az egykor jó hírű sörgyár. Szerencsére ennek a '90-es években igen népszerű italnak a gyártási jogát (még) nem adták el.
Momčilo Rajić, a Pan Beer illetve több hazai (a jagodinai, törökbecsei) sörgyár tulajdonosa vette meg őket 2003 szeptemberében (mintegy 900 ezer euróért lett többségi tulajdonosa a sörgyárnak) de csakhamar kiderült, hogy a privatizáció félresikerült. A termeléssel 2006 tavaszán teljesen leálltak, közben a gazdát többször is letartóztatták, annak a gyanújával, hogy úgynevezett fantomcégeken keresztül több bűncselekményt követett el, illetve, hogy megkárosította az államot. Már nem is emlékeznek arra, hogy mikor járt utoljára Nagybecskereken.
A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy Momčilo Rajićnak 3,5 millió eurónyi adóssága van az állammal szemben. Vagyonának egy része állami tulajdonba került, de később, úgymond még egy alkalmat adtak neki, hogy a termelés újraindításával megkeresse az adóra valót. Az újrakezdés azonban mindmáig nem történt meg, miközben a dolgozók száma 320-ról ötvenre majd tizenhétre csökkent. De ez utóbbiaknak is legalább több tíz havi bérrel tartozik a gazda. Senki sem kapott felmondást, hanem önszántából kényszerült távozásra, hiszen sem munkájuk nem volt, de fizetést sem kaptak. A gyár tulajdonosa gyakorlatban semmilyen kapcsolatban sincs még a formálisan a helyükön maradt munkásokkal sem. Rajić tulajdonában van a nagybecskereki Sörgyár vagyonának az 51 százaléka, 11 százalék a kisrészvényeseké, a többi pedig az állam tulajdonában van. A dolgozók eddig már többször is követelték, hogy az állam vegye (újra) tulajdonába a sörgyárat. Az állam azonban továbbra is hallgat.
