2024. szeptember 9., hétfő
ELSŐ FIZETÉSEM PROGRAM

Több mint tizenhétezer fiatal jelentkezett

A fiatalok első munkatapasztalatainak megszerzését támogató állami program keretében megkezdődött a jelentkező munkaadók és ifjak összepárosítása – jelentette a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. A közleményben kiemelték, hogy a program harmadik ciklusában több mint 17 ezer fiatal adott át kérelmet október végéig. Korábban 7500 munkaadó csaknem 12 ezer munkalehetőséget kínált fel a programra jelentkező ifjaknak.

Az államilag támogatott első munkalehetőségre a 30 évnél fiatalabbak jelentkezhettek. A középiskolai oklevéllel rendelkezők 25 ezer dináros segítségre, a felsőfokú végzettségűek pedig 30 ezer dináros havi hozzájárulásra számíthatnak.

A programot az idén is négy fázisban valósítják meg: a munkaadók és az ifjak jelentkezése után elemzik a jelentkezőket és megállapítják, hogy eleget tesznek-e a pályázati kiírásnak. A szelekciót követően ajánlásokat tesznek, majd a munkaadók is kinyilváníthatják véleményüket: november 15-ig a magánszektor munkaadói választják ki a jelöltek közül a számukra megfelelőket, a közvállalatok és intézmények viszont november 16-a és 30-a között szelektálnak.

A listák véglegesítése utáni 15 napban pedig a www.mojaprvaplata.gov.rs oldalon megjelentetik a támogatottak végleges névsorát. A program utolsó fázisában aláírják a szerződéseket, és két hét múltán a fiatalok elkezdhetik próbára tenni képesítésüket a munkaadóknál – áll a szolgálat közleményében.