2024. szeptember 9., hétfő

Megemelték a nyugdíjat

A korábbi bejelentéssel összhangban tegnaptól, november 1-jétől 9 százalékkal magasabbak a nyugdíjak. A megemelt összegű első ellátmány decemberben érkezik. A kifizetési ütemterv szerint december 2-án az önálló tevékenység alapján nyugdíjba vonultak kapják meg az eddiginél nagyobb járandóságot, 6-án a földművesnyugdíjakat folyósítják, 10-én pedig a legnagyobb tábor, az egykori foglalkoztatottak számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

A beígért másik nyugdíjemelés január 1-jétől esedékes, akkor további 12,1 százalékkal növekszik a havi összeg, amit február 2-a és 10-e között kapnak kézhez az idősek. Szerbiában körülbelül 1,7 millió nyugdíjas él. Járandóságuk átlaga az idén augusztusban 30.965 dinár volt, a novemberi emeléssel eléri a 33.751 dinárt, januártól pedig még csaknem 4000 dinárral emelkedik.