Már régen elfelejtettük, hogy mikor volt a választás, szinte már nem is emlékezünk rá. A pártok azonban mind a mai napig nem osztották szét egymás között a koncot. A közvállalatok élére és az igazgatóbizottságaikba nem nevezték ki az új embereket. Minden bizonnyal azért nem, mert nem tudnak egymás között megegyezni, túl nagy az étvágy, túl sok az igény, a lehetőségek pedig egyre szűkülnek és szerényebbé válnak.
Talán a hét végéig kiderül, hogy kik kerülnek a közvállalatok élére és az igazgatóbizottságaikba. Legalábbis ezt ígérik, majd meglátjuk. Egyelőre annyit tudni, hogy a közvállalatok igazgatóinak fizetése gyakran tizennégyszer akkora, mint az ott dolgozó munkások átlagfizetése. Ami talán rendjén is lenne, ha ehhez ugyanakkora felelősség is párosulna. Ha az igazgató tizennégyszer többet keres, mint a dolgozó, akkor tizennégyszer legyen nagyobb a felelőssége, ha nem jól vezeti a vállalatot.
Ez még véletlenül sincs így. Erről tanúskodnak azok az adatok, hogy a legrosszabbul álló közvállalatok igazgatói milyen jól keresnek, s eszük ágában sincs önként lemondani azért, mert rosszul működik a vállalat. Többnyire a pártalapon pozícióba került igazgatókat nem is érdekli a vállalatvezetés. Egyetlen feladatuk van csupán: a pártjuk politikai állásfoglalását képviselni és a feladatul kapott utasításokat végrehajtani. Ez talán még ötvözöttebben vonatkozik az igazgatóbizottságok tagjaira és az igazgatóbizottság elnökére. Csupán a pártjuknak tartoznak felelősséggel. Azt is mondhatnánk, hogy egyetlen érdekük, hogy minél inkább megtömjék a zsebüket, mert tisztában vannak azzal, hogy igazgatóságuk nem lesz hosszú életű. Érvényes rájuk az a mondás, hogy fogd a pénzt és fuss.
Nagy felháborodást keltett a múlt héten a Szerbiai Vasútforgalmi Vállalat igazgatóbizottsága elnökének cselekedete, aki még azt a fáradtságot sem vette magának, hogy elmenjen a vállalatba és megtartson egy igazgatóbizottsági ülést, hanem telefonon intézte el a bokros teendőket. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a pártapanázsként járó díjért ez is elegendő. Egy olyan mamutvállalat igazgatóbizottsági elnöke tette ezt, amelynek több milliárd dinár a tavalyi vesztesége, s ezt természetesen az állami költségvetésből pótolták. Magától értetődik, hogy valamennyiünk zsebéből. A szóban forgó vezető nem kevesebb, mint havi 120 000 dináros fizetést kap ezért a fáradtságos munkáért. Ugyanennek a roppant veszteséges mamutvállalat igazgatójának havi jövedelme 148 000 dinár, de veszteség tekintetében nem sokkal jobb a helyzet a JAT légiforgalmi vállalatban sem, ugyanis tavaly elérte a 8,4 milliárd dinárt. Viszont az igazgató havonta hazaviszi a maga 348 000 dinárját. Csakhogy még néhány példát említsünk: a Szerbiai Villanygazdaság élén álló személy 297 740 dinárt keres havonta, az igazgatóbizottság elnöke pedig 94 422 dinárt. E vállalatnak is több milliárd dinár a vesztesége. A belgrádi Nikola Tesla repülőtér igazgatójának fizetése
387 000 dinár. A Transnafta vezetője 287 000 dinárt (az igazgatóbizottság elnöke csak 65 000 dinárt) keres. A Srbijagas igazgatójának havi keresete 287 000 dinár, ebben a vállalatban viszont az igazgatóbizottság elnökének jövedelme 290 000 dinár. A Szerbiai Postaforgalmi Vállalat igazgatója 256 000 dináros fizetéssel dicsekedhet, az igazgatóbizottság elnöke csupán 182 000 dinárt kap, a Szerbiai Rádió- és Televízió igazgatója 255 000 dináros fizetést visz haza havonta, az igazgatóbizottság elnökének pedig 134 000 dinárral kell beérnie. A Telekom Srbija vezetőjének 220 000 dinár a fizetése van, az igazgatóbizottságuk elnöke pedig kereken 200 000-t kap minden hónapban. A Tanjug igazgatójának 132 000 dinár a fizetése, a Köztársasági Vagyonjogi Ügynökség igazgatója 133 000 dinárt kap minden hónapban, az igazgatóbizottság elnökének pedig 92 000 dinár jár.
Bizonyára sokunk számára ezek megdöbbentő adatok, és főleg elérhetetlen összegek. Ezzel nem is lenne különösebb probléma, hiszen egy ilyen nagyvállalat vezetése nagy gonddal jár, ha azt valóban úgy irányítják, ahogy azt egy magáncég tulajdonosa teszi. Legtöbb esetben nem így van. S az is az igazgatók helyzetét könnyíti, hogy semmiféle független ellenőrzési mód nincs arra, hogy felülvizsgálják a munkájukat, a megválasztásuk alkalmával nem a rátermettség a döntő, hanem párthovatartozás alapján jelölik ki őket. Ráadásul mind a mai napig nem kötelesek nyilvánosan közzétenni, hogy mekkora a fizetésük, mert van erre vonatkozó titoktartási szabályzat. Amíg ezen nem változtatnak, minden bizonnyal gond lesz a felsorolt vállalatok irányításával. A most megválasztásra kerülő igazgatók esetében a pártok váltig hangoztatják, hogy pályázat útján fogják megválasztani a legalkalmasabb és legszakavatottabb személyeket, s az sem játszik majd szerepet, hogy ki melyik pártnak a tagja. Egy hét múlva kiderül, hogy ehhez tartják-e magukat.
