2024. szeptember 9., hétfő

A Nemzetközi Energiaügynökség három tévedése

Mégsem kifizetődő megújuló energiaforrásokba fektetni?

Globális szinten alacsony a megújuló energiaforrásokba való befektetés megtérülési aránya – állapítja meg legújabb jelentésében a neves Rystad Energy norvég energetikai elemzőcég, melyet egyébként a szerb kormány is felkért a hazai villamosenergia-szektor helyzetének elemzésére.

A jelentésből kitűnik, hogy az alternatív energiaforrások magasabb szintű felhasználása végett eszközölt idei nagyberuházások értéke elérte a 494 milliárd amerikai dollárt, miközben a kőolaj- és földgázkitermelésbe való befektetések összege csak 446 milliárd dollár körül van. Eddig a megújuló energiaforrások, például a szél- és a napenergia kiaknázására irányuló projektumok legalacsonyabb szintű kifizetődőségét is elsősorban támogatásokkal lehetett elérni. Az aktuális piaci árak alapján Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában a befektetett eszközök 12 hónap múlva vagy ennél valamivel kevesebb idő alatt térülnek meg – tájékoztat a norvég cég megállapításairól a Szerbiai Energetikai Ügynökség (AERS) Közlönye.

Idézi a brit oilprice.com energiaportál megjegyzését is, mely szerint legutóbb Jeffrey Currie, a Goldman Sachs befektetési bank és pénzügyi szolgáltató szakértője hívta fel a figyelmet arra, hogy a megújuló energiaforrások hasznosításába vetett hit valójában tévhit. Currie ezt a CNBC üzleti portálnak adott nyilatkozatában azzal magyarázta, hogy az utóbbi évtizedben mintegy 3,8 billió dollárt fektettek a megújuló forrásokba, és ez az egész hatalmas ráfordítás a fosszilis energiahordozók felhasználását mindössze 1 százalékkal csökkentette, vagyis részvételük 82-ről 81 százalékra csúszott vissza. Az Oilprice ennek alapján a megújuló energiák erejébe vetett hitet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) „harmadik tévedésének” nevezi.

Az IEA World Energy Outlook 2022 jelentése szerint a globális energiaválság felgyorsítja a fosszilis energiahordozóktól való eltávolodást, és az irántuk, elsősorban a gáz iránt mutatkozó kereslet a következő évtizedben eléri a maximumát. A párizsi székhelyű világügynökség azt jósolja, hogy 10 éven belül Oroszországnak a nemzetközi kőolaj- és gázkereskedelemben való részvétele a felére csökken. Az Oilprices értékelése szerint a globális energiahelyzetről és a várható változásokról szóló jelentés inkább tekinthető az IEA kívánságlistájához készült adaléknak, mintsem a valóság tükrének. „Úgy látszik, a politikusok az IEA-val együtt azt hiszik, hogy a szén iránt megnövekedett kereslet csak rövid távú, és véget ér, amint a gázpiac visszatér a rendes kerékvágásba. Csakhogy nem fog visszatérni egy hét vagy egy hónap múlva, sőt, kevéssé hihető, hogy valaha is visszatér a korábbi normalitáshoz, ami az lenne, hogy az EU a gáz 40 százalékát Oroszországtól kapja.”

Az Oilprice a szén iránti nagy kereslet gyors visszaesésére vonatkozó jóslatot az IEA első tévedésének tartja. A második pedig szerinte nem más, mint az elektromos járművek. „Az IEA azt hiszi, hogy az elektromos járművek elszaporodása a 2030-as évek derekától kezdődően leszorítja a kőolaj iránti keresletet. Ehhez sok millió villanyautót kellene gyártani, eladni és használatba venni, ami viszont távol áll a biztosra vehetőségtől a réz- és ásványhiány miatt” – írja az Oilprice.