2024. szeptember 9., hétfő

Huszonkét év után újraindul a járat Kínába

December 9-től az Air Serbia közvetlen járatokat indít Belgrád és Tiencsin, a negyedik legnagyobb kínai város között – jelentette be az országos légitársaság. Az érvényben levő járványügyi intézkedések miatt egyelőre hetente egyszer közlekedik majd repülő a két város között: péntekenként a szerb fővárosból, vasárnaponként pedig az észak-kínai nagyvárosból indul repülőgép Szerbia felé. Az odaút 10 órába telik, a visszautazáskor viszont 12 óra úttal kell számolni – áll a közleményben.

Ugyanebben kiemelik, hogy az Air Serbia 22 év után biztosítja újra a közvetlen utazás lehetőségét Kínáig: a legutóbbi járatot ugyanis 2000 októberében indította a kelet-ázsiai ország felé az akkori JAT. Ugyanakkor az egyetlen olyan európai légitársaság is lesz, amely Tiencsinbe szervez repülőutakat. Kevés az olyan légitársaság a kontinensen, amely közvetlen járatot biztosít utasainak Kínáig – emelik ki az Air Serbia közleményében, és hangsúlyozzák, hogy az utasok már foglalhatnak helyet a szerb főváros és a kínai nagyváros között közlekedő, Airbus A330-as típusú repülőgépre. Egy irányba 649 euróért lehet jegyet váltani, a gazdasági osztályba besorolt menettérti repülőjegyekért viszont 1086 eurót kérnek el. Az ár mindkét esetben tartalmazza a különböző illetékeket is – tették közzé a légitársaság illetékesei.