2024. szeptember 9., hétfő

Nem elég a jótanács, pénzre van szükség

Ljubodrag Savić: Jókor jön IMF-től a készenléti hitel

Jókor jön és nagy segítségünkre lesz a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) érkező pénz, mert az államkassza állapota nem olyan jó, mint amilyennek bemutatják – fogalmazta meg véleményét a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának tanára annak kapcsán, hogy a héten Szerbia vezetősége megállapodott az IMF-fel egy készenléti hitelszerződés megkötéséről. Ha ezt a Valutaalap végrehajtó bizottsága jóváhagyja, akkor a következő két évben mintegy 2,4 milliárd euró áll Szerbia rendelkezésére.

– Vannak ugyan kifogásaim a nemzetközi pénzintézetek, köztük az IMF működésével kapcsolatban, de most, amikor az egész világgal együtt végeláthatatlan válságba jutottunk, nem elég az IMF tanácsadói segítsége, pénzre is szükségünk van. A hatalom az utóbbi két-három évben elővigyázatlanul költekezett, szórta a pénzt mindenfélére, nem tanult a hasonló esetekből. Nem ellenzem a támogatásokat, a nyugdíjasok megsegítését, de hosszabb távon ez nem jelent sokat, a pénz könnyen elmegy – nyilatkozta Savić a Beta hírügynökségnek. Szerinte más országokhoz képest Szerbia gazdasági mutatói még jók, ám nem elég csak arra figyelni, hogy mekkora a bruttó hazai termékhez (GDP) arányított közadósság, és hangoztatni a 60 százalék alatti szintet, az is lényeges, mekkora az adósságtörlesztési képességünk. Igaz ugyan, hogy pl. Japánnak 220 százalékos az államadóssága, de rendszeresen törleszt, és nincs ezzel semmi gondja, mert hazai valutában tartozik, és nem érdeklik az árfolyamkülönbségek.

– Azt gondolom, hogy a GDP reálisan kisebb, mint amekkorának mondják, ugyanis kérdés, milyen módszerekkel számítják át a folyó árakat állandókra. Az IMF-fel készülő szerződés azt bizonyítja, hogy közpénzügyeink nem állnak olyan jól, ahogyan azt Mali miniszter mondja. Ha az államkassza tele volna, nem lenne szükségünk kölcsönre sem az araboktól, sem a Valutaalaptól. Mali önmagát cáfolja. Szerbiának 2008-ban 8,6 milliárd euró adóssága volt, akkor ez a GDP 28 százalékának felelt meg. Ma 32 milliárd euróval tartozik, ami azt jelenti, hogy 14 év alatt az adósság a négyszeresére nőtt, ami borzasztó – mondta Savić, aki szerint közpénzügyeink állapota „nem drámai”, de rendkívül „bonyolult”.