2024. szeptember 9., hétfő

Könnyíteni kell az ingatlanok törvényesítésén!

Ötmillió épület vár a legalizáció véglegesítésére országunkban

Folyamatban van az új legalizációs törvény kidolgozása, amely megkönnyíti annak lehetőségét, hogy a lakosok bejegyeztessék a korábban törvénytelenül felépített ingatlanjaikat – jelentette be Borko Drašković, a Köztársasági Földmérő Intézet igazgatója a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) ingatlanügyi és befektetési szövetségének ülését követően. A biznis.rs portálnak adott nyilatkozatában hozzátette: olyan könnyítésekről van szó, amelyek „tömeges legalizációhoz” vezethetnek.

Az intézet ugyanis befejezte azoknak az épületeknek a feljegyzését, amelyeknek a törvényesítése nem történt meg: műholdas felvételekkel rögzítették mindazokat az ingatlanokat, amelyeket szükség bejegyeztetni. Országunkban csaknem ötmillió olyan épület van, amelyet nem tart nyilván az ingatlankataszteri szolgálat. Ebből két és fél milliót illegálisan építettek fel – ismertette Drašković a felírás eredményeit.

Az intézet igazgatója szerint a tulajdonjog rendezése kulcsfontosságú a legalizációs folyamatok elvégzésénél, ugyanis ez az alapja a törvényesítésnek. Másként kell kezelni azt, ha valaki a saját telkén épített, és külön eljárásra van szükség, ha az épület más személy telkén vagy közterületen fekszik – mutatott rá a létező tulajdonjogi problémákra az igazgató. Hozzátette: a földmérő intézet készen áll arra, hogy bármely jogalapot figyelembe vegye és ez alapján bejegyezze a törvénytelenül épített ingatlanokat. A tulajdonjog meghatározásának módját azonban az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium határozza meg.

A NALED ülésén a szervezet ingatlanügyi és befektetési szövetségének elnökségi tagja, Dejan Vuković felhívta a figyelmet arra, hogy a nem bejegyzett épületek ingatlanpiaci szempontból holt tőkét jelentenek. Egyszerű szorzással megállapítható ugyanis, hogy az ötmillió törvénytelenül felépített létesítmény egyenként, 50 ezer eurós átlagárral számolva 25 milliárd euróval csökkenti az országos ingatlanpiac értékét – mutatott rá a szövetség jogásza.

Az ülésen ugyanakkor elhangzott, hogy a NALED ingatlanügyekkel megbízott szövetsége a jövőben elsődlegesként kezeli a nem bejegyzett ingatlanok törvényesítését és az ehhez vezető eljárások levezetésének korszerűsítését. Nagy hangsúlyt fektet egy egységes információs rendszer kidolgozására is, amely elősegíti a „tömeges legalizációt” – ismertették a célokat az illetékesek.