2024. szeptember 9., hétfő

Mély zsebű lakásfoglalók

Belgrád és Újvidék után a szabadkai ingatlanok árát is feltornázták a háború elől menekülő, tehetősebb oroszok

Szabadkán több mint tíz százalékkal emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben: az ingatlanok 3-5 százalékát orosz állampolgárok vették meg – írja a B92 hírportál. Hozzáteszik: a szerb főváros és Újvidék után a menekültek Szabadkát is „felfedezték”.

A hírportál a Vajdasági RTV tudósítására hivatkozva kiemeli, hogy a tehetős orosz menekültek elsősorban a bejegyzett, 50-60 négyzetméteres, kétszobás lakások iránt érdeklődnek. Korábban az ilyen lakások négyzetméteréért átlag 900 eurót kértek el a tulajdonosok, mára viszont négyzetméterenként legkevesebb ezer euróért hajlandóak értékesíteni – mondta Đuro Gavrić szabadkai ingatlanügynök. Az ingatlanok eladási árának 10 százalékos növekedése pedig a bérleti díjakat is feltornázta – tette hozzá. A szakember szerint az utóbbinál azonban csak időszakos változásról van szó, mert a háború elől menekülők csupán pár hónapig maradnak az országban. Ez alatt az idő alatt megbizonyosodnak arról, hogy érdemes-e befektetniük a bérelt ingatlanba. Amennyiben nem kerül sor vételre, akkor viszont a tulajdonos kénytelen visszaállítani a bérleti díjat a korábbi összegre – osztotta meg tapasztalatait a nyilvánossággal Gavrić.

Hozzátette: az oroszokat nem érdeklik az új építésű lakások, amelyek ára 1300 eurónál kezdődik Szabadkán. Ezeket főként olyan szerb állampolgárok veszik meg, akik Belgrádból vagy Újvidékről költöznének kisebb városokba. Szabadka ugyanis egy nagy építési területté változott: a befektetők az ázsiai munkásoktól a helyi vállalkozókig mindenkit alkalmaznak – állítja az ingatlanügynök, aki szerint emellett azok is lakhatást keresnek, akik az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően az újonnan nyílt gyárak egyikében kaptak munkát.