2024. szeptember 9., hétfő

Harmincötezer dináros támogatás a cukorrépa-termesztőknek

A szerbiai gazdákat meglepte a kormány azon döntése, hogy a cukorrépa-termesztőket 35 ezer dinárral támogatja, hiszen a veszteség miatt a legtöbben leálltak termesztésével, így ez a segítség leginkább a nagytermelőket érinti.

Jovica Jakšić, a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Független Társulásának elnöke a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a gazdákat leginkább az érdekli, hogy ki igényelte a támogatást, mivel a legtöbb kis- és középtermelő leállt a termesztéssel, hogy ne halmozzon fel további veszteségeket. A szerb kormány elfogadta a rendeletet a cukorrépa- termesztők támogatásáról. A 2023-as betakarításra a gazdáknak ezáltal joguk lesz 35 ezer dináros támogatásra hektáronként, azzal a feltétellel, hogy a szerződött területeken a termést leszállítják a cukorgyáraknak. Az állam az összeget a cukorgyáraknak utalja át, majd ezek a cukorrépa-termesztőknek továbbítják. A támogatás legfeljebb 500 hektáros területre igényelhető, és az egyik feltétele, hogy a termés elérje a hektáronkénti 50 tonnát.

Dragan Kleut, a Bánáti Gazdák Egyesületének elnöke szerint a kistermelők leálltak a cukorrépa termesztésével, mivel meglopták őket a cukorgyárak, amelyek sokat levontak tisztátalanság címén. A cukorgyárak negyven százalékot is levontak, és ennyivel csökkentették a kifizetést is, így a termelők úgy döntöttek, hogy nem érdemes folytatni a termesztést – fogalmazott Kleut.

Aleksandar Bogunić, a Szerbiai Gazdasági Kamara Növénytermesztési és Élelmiszeripari Társulás titkára elmondta, a rendeletet azért fogadták el, hogy megnöveljék a terméshozamot.

Az elmúlt időszakban a cukorrépa termésterülete mintegy 30 ezer hektárral csökkent, így könnyen megtörténhet, hogy a cukorgyáraknak nem lesz elegendő nyersanyaga – fejtette ki Bogunić, hozzáfűzve, hogy a rendelet célja, hogy az országban elkerüljék a cukorhiányt, s hogy a cukorgyáraknak elegendő nyersanyagot szavatoljanak.