2024. szeptember 9., hétfő

Önálló rendezvényként, közös erővel

Megnyílt a Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás

Újvidéken tegnap megnyílt az 53. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás, amelyet az idén először rendeznek meg önállóan, és nem a Lorist keretében. A három napig tartó rendezvény célja a turizmus népszerűsítése, Szerbia és a régióbeli országok idegenforgalmi kínálatának bemutatása, valamint a külföldi turisták idevonzása.

A tartományi és a vásári előljárók vendégeikkel (Fotó: Dávid Csilla)

A tartományi és a vásári előljárók vendégeikkel (Fotó: Dávid Csilla)

A kiállítás idei partnerországa Montenegró. A rendezvényen többek között ügynökségek, szervezetek, intézmények, üzleti egyesülések, túravezetők, szállodák, gyógyfürdők, nemzeti parkok képviseltetik magukat. Az első önálló kiállításra 250 résztvevő jelentkezett Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Horvátország, Szlovénia, Magyarország, Törökország, Románia, Bulgária és Ausztria területéről, de Ciprusról és Irakból is érkeztek kiállítók. A látogatóknak lehetőségük van telelések foglalására is, de nagy a nyaralási kínálat is. Az Újvidéki Vásár Master Központjában bemutatkoznak a vajdasági idegenforgalmi szervezetek is, amelyek 90 város és község kínálatát ismertetik, és információkkal szolgálnak a vendéglátóipari és turisztikai létesítményekről, rendezvényekről és a legérdekesebb látnivalókról. A Master Központ kongresszusi termében ezenkívül beszélgetéseket hallhatunk az idegenforgalom jelenlegi helyzetéről, kihívásairól és jövőjéről.

A rendezvény hivatalos megnyitóján Milan Đurić, Újvidék polgármestere elmondta, Európának ezen a részén a turisták egyik legközkedveltebb úti célja Újvidék, egyre röbb külföldi látogat ide, és erre büszkék lehetünk. – Újvidéken tíz évvel ezelőtt a vendégéjszakázások száma 220 ezer volt, az idei év végére azonban elérheti a félmilliót is, ami rekordnak számítana. A turizmus az egyik legfejlődőképesebb ágazat, ezért arra számítok, hogy a rendezvény három napján tudással és tapasztalattal gazdagodunk, valamint erősítjük az együttműködést az országok között, hiszen csakis közös erővel érhetünk el kiváló eredményeket. Remélem, hogy a kiállítóknak sikeres három napjuk lesz, a látogatókkal együtt élvezik majd a kiállítást és Újvidéket is – közölte a polgármester.

Goran Đurović, Montenegró gazdasági és idegenforgalmi minisztere kiemelte, örömmel tölti el, hogy Montenegró a kiállítás idei partnerországa, és hogy itt lehet Újvidéken.

Szinte valamennyi vajdasági település bemutatja idegenforgalmi kínálatát (Fotó: Dávid Csilla)

Szinte valamennyi vajdasági település bemutatja idegenforgalmi kínálatát (Fotó: Dávid Csilla)

Remélem, hogy a rendezvény ideje alatt minden résztvevő ország gazdasága és turizmusa megerősödik. Mindenképpen pozitív dolog, hogy az idén önállósult a kiállítás, és közeljövőben is azon kell munkálkodnunk, hogy közös erővel fejlesszük a turisztikai szektort – fogalmazott Đurović.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, hogy Vajdaságban az idén jelentősen nőtt a turisták és a vendégéjszakázások száma.

– Januártól szeptemberig 1,4 millió éjszakázást jegyeztek, ami 10 ezerrel több 2019 azonos időszakához képest. Ezt nem érhettük volna el közös erőfeszítés nélkül. A kiállítás kulcsszava: együtt. A rendezvény jelentőségéről tanúskodik a kiállítók és a látogatók nagy száma is. Örömmel tölt el, hogy az Újvidéki Vásár úgy döntött, hogy önállóan rendezi meg a kiállítást. Az idén főleg a fiatalokra helyezzük a hangsúlyt, vagyis bemutatjuk azokat a Vajdaság és a régió területén található oktatási intézményeket, amelyeknek turizmus szakirányuk is van. Fontos a fiatalokba való beruházás, mivel jelenleg kicsi a munkerőhiány ezen a területen. Azt szeretnénk, ha az idegenforgalmunk, a szolgáltatásaink és a termékeink is kiválóak lennének – fejtette ki Ivanišević.

A kiállítás 10-től 19 óráig látogatható. A belépőjegy ára 350 dinár, csoportos látogatás esetén 300 dinár. A szervezők színvonalas rendezvényre és nagy látogatottságra számítanak.