2024. szeptember 9., hétfő

Az áram 10, a földgáz 11 százalékkal drágul

Októberben 11 százalékos volt a villamosenergia-megtakarítás

Jövő év januárjától az áram nem egész 10 százalékkal lesz drágább, vagyis egy átlagos család számlája havonta 300 dináron aluli összeggel növekszik – jelentette be Instagram-oldalán Dubravka Đedović bányászati és energiaügyi miniszter. Kabinetjében a Danas újságírójának megerősítették, hogy a februárban érkező januári számlákon kb. 10 százalékkal lesz magasabb az elfogyasztott kilowattokért járó összeg.

– Az állam folytatja az áram árának támogatását, így Európában továbbra is a legolcsóbbak között lesz a szerbiai villany. 2023-tól a gáz ára 11 százalékkal emelkedik. Az utóbbi két hétben a világpiacon a háromszorosára emelkedett a földgáz ára. A gazdaság számára pillanatnyilag Szerbiában a legolcsóbb, a háztartások részére pedig a harmadik legolcsóbb Európában – írta Đedović, majd az RTS érdeklődésére közölte, hogy januártól a gazdaság számára is ugyanolyan arányban emelkedik az energiahordozók ára. Egyben emlékeztette a lakosságot, hogy áramtakarékossággal akár 30 százalékos árkedvezmény is elérhető.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Aleksandar Bjeličić, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) ellátásért felelős osztályának igazgatója tegnap közölte: mind a polgárok, mind a gazdaság komolyan vette az energiaválságot, és októberben 11 százalékkal kevesebb áram fogyott az országban, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A 3,37 millió háztartás 45 százaléka fogyasztott kevesebbet a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. A kiküldött októberi számlákon a 6. pont alatt látható, hogy van-e, illetve mekkora az árengedmény, amire október és március között lehet számítani. A múlt hónapban 1,5 millió háztartás takarékoskodott, a legtöbb, kb. 700.000 család 30 százalékos kedvezményben részesült. Ezek többnyire villanyárammal fűtenek, és úgy tudtak jelentős megtakarítást elérni, hogy enyhébb idő volt, mint tavaly októberben. 554.000 háztartás 15 százalékos, 260.000 pedig 20 százalékos árengedményt kapott. A legsikeresebben a belgrádiak, mitrovicaiak, szabadkaiak és nagybecskerekiek spóroltak.

Bjeličić emlékeztetett: a legszegényebbek 120–250 kilowattóra áramot ingyen kapnak, de mivel itt az év vége, decemberben ismét igényelniük kell a helyi önkormányzatnál a kedvezményt. A múlt hónapban 61.441 háztartás élt ezzel a lehetőséggel. Az EPS kimutatása szerint a megfizettetési arány magas, 98 százalék, a háztartások 62 százaléka a folyó hónap 28-áig befizeti a számlát, és ezzel havi 5 százalékos árengedményre jogosul.