A több mint egy évszázados múltra visszatekintő Écska halgazdaságot Európa legnagyobb édesvízi halastavaként tartják számon. A fél-intenzív (részben etetik a halat, részben pedig természetes élelemmel látják el) módon tenyésztett halban nincs emberi egészségre káros anyag, és nincs benne sok zsiradék sem.
Hamarosan üzembe helyezik a halgazdaság új létesítményét, amely lehetővé teszi majd a friss hal csomagolását és még az újévi ünnepek előtt leszállítják az első kontingenseket a kereskedelmi és üzletláncoknak. Ezután pedig a halgazdaságot hivatalosan is be lehet majd jegyezni, mint termelőt, ami pedig lehetővé teszi a hal kivitelét az EU országaiba.
Nenad Radulović, az Écska halgazdaság Rt. vezérigazgatója emlékeztet, hogy az Écska tavaiban tenyésztik a halmennyiség 70 százalékát az országban. Ugyanakkor ez az ágazat nem kap semmilyen állami támogatást. A mezőgazdaság és az állattenyésztés szubvencionálását szabályozó legújabb törvénytervezetből is kihagyták a haltenyésztést. Az igazgató szerint ezt semmi nem indokolja, hiszen a haltenyésztés az egyik legösszetettebb tenyésztés, már csak azért is, mert hároméves ciklust ölel fel, és egy három-négy kilogrammos ponty tenyésztése komoly költségekkel jár. A ponty 380 dináros kilogrammonkénti ára mellett 50 dináros kilogrammonkénti szubvenció lehetne méltányos (Horvátországban ez 60 eurócent). Így a hazai haltenyésztés versenyképessé válna a külföldi piacon, a támogatásnak köszönhetően, pedig olcsóbb lenne a ponty kiskereskedelmi ára is.