Verbászon a Nagykikinda−Zombor gyorsforgalmi út és az Újvidék−Szabadka gyorsvasút mellett folytatódnak a beruházások az élelmiszer-feldolgozó ipar és a zöldenergia terén is. Jövőre jelentős fejlesztéseket terveznek. Az eddig elért eredményekről és a tervekről Milan Glušac polgármestert kérdeztük.
− Fő és egyetlen feladatunk, hogy Verbász és a községhez tartozó települések polgárai jobb életet éljenek. Megoldjuk az évek óta húzódó problémákat. Megnyílt a napközis otthon a speciális ellátási igényű gyermekeknek, és első alkalommal vezettük be a szociális védelmi szolgáltatást, valamint a személyeskísérő-szolgáltatást, mindkettő nagyban segíti az igénylőket és a szülőket is.
Verbászon jelenleg milyen munkálatokat végeznek?
– Folyamatosak a városi stadion felújítási munkálatai. Készül az irodák épülete, épülnek az öltözők, fürdőszobák, a mosdók és a jegypénztár. A felújításához szükséges eszközöket a tartományi kormány biztosította. Folyamatosak a labdarúgó-mérkőzések, de el kell mondani azt is, hogy naponta mintegy 200 gyerek jár edzésre. A munkálatok befejeztével a stadion felszerelése következik, ezzel biztosítják a legkorszerűbb edzési feltételeket.
A községhez több település is tartozik. A falvakban milyen beruházások vannak folyamatban?
– Torzsán (Savino Selo) jelenleg a falu rendelőjét újítjuk fel. A tartományi kormány jelentős összegeket különített el a 19. századi épületben található rendelő felújítására és a megfelelő berendezésekre, azaz a felszerelésre. Az itt élő, mintegy 2900 polgár számára egy rendkívül jelentős beruházásról van szó. Jó ütemben halad a szomszédos Ókéren (Zmajevo) a Kultúrotthon tatarozása is.
Az önkormányzat tavaly számos kihívással szembesült. Az egyik legnagyobb gondot a távfűtés meghibásodása okozta, amelyet sikeresen megoldottak.
– Ez nagyon összetett, régóta fennálló probléma, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy tartósan megoldjuk. Ebből az alkalomból szeretnék köszönetet mondani Miloš Vučević kormányfőnek, továbbá Maja Gojković tartományi kormányfőnek a megértésért. A legfontosabb az, hogy a távfűtéses lakásokban a radiátorok mindenütt melegek. Ugyanakkor a jövőben is próbáljuk megoldani a kihívásokat, mert a polgárok jobb életének biztosítása számunkra prioritás. Ezúton is szeretném megköszönni az irántunk tanúsított bizalmat.
Az önkormányzat számára két rendkívül fontos projekt hamarosan befejeződik. Mennyiben segíti Verbász fejlődését egy gyorsvasút és egy gyorsforgalmi út megépítése?
– Számunkra kiemelt jelentőségű mindkét, a kormány által finanszírozott nagy projekt. Először az Újvidék–Szabadka gyorsvasútvonal 108, a Belgrád–Budapest pedig 305 km hosszú, amelyen a vonatok mintegy 200 km/órás sebességgel közlekednek majd, a verbász kijáratánál lévő viadukt pedig 1465 méter hosszú, és a nemzetközi gyorsvasút legnagyobb és legösszetettebb építménye. Ugyanakkor a vasút mentén megépült három pályaudvar közül az egyik Verbászon van. Emellett megépül a nyugat-bácskai Béreget (Bački breg) és a román határon levő, észak-bánáti Nákófalvát (Nakovo) összekötő, 175 kilométer hosszú gyorsforgalmi út is. A két végpont között hat község, azaz Zombor, Kúla, Verbász, Óbecse, Törökbecse és Nagykikinda területén át vezet majd az útvonal. A Vajdaság mosolya nevű gyorsforgalmi út és a gyorsvasút új lehetőségeket nyújt a község fejlődésére, ezzel párhuzamosan a turizmus gyorsabb fejlődéséhez is, hiszen Verbász az egyik legnagyobb közlekedési csomóponttá válik, ami növeli a potenciális beruházások lehetőségét, tehát új gyárak építésére mindenképpen számítunk. Itt kell elmondani, hogy teljesen felújítottuk a Verbász–Kiskér (Bačko Dobro Polje) és a Kiskér–Ókér útszakaszt, valamint új aszfaltot kapott a Danilo Bojović utca is. Egy mondatban összegezve, az utak és a vasút a haladás motorja.
A község számára melyek a legfontosabb tervek 2025-re?
– A már említett stadion, valamint a torzsai rendelő és az ókéri Kultúrotthon befejezése mellett számítunk arra, hogy a környezetvédelmi minisztérium hamarosan lezárja a Verbász−Kucora–Torzsa szennyvízcsatorna északi ágának megépítésére kiírt pályázatot. A munkálatok értéke 1,83 milliárd dinár. Ezzel egyidejűleg tervben van, hogy a szerb és a tartományi kormány támogatásával folytatódik a Kiskér–Torzsa–Ókér településeken áthaladó szennyvízcsatorna déli ágának építése. Miután új vízvezeték-hálózatot kapott Kucora és Torzsa (Savino Selo), amely 14 kilométer hosszú, és 4,1 millió euróba került, folytatódik a községhez tartozó településeken a vízvezeték-hálózat felújítása. Ezekhez – és sok más beruházáshoz is – elkészült a szükséges terv- és műszaki dokumentáció. Természetesen továbbra is támogatjuk a sportegyesületek és a civil szervezetek munkáját, valamint támogatunk minden fontos projektet a kultúra, a szociális és a gyermekvédelem terén. Igen jelentős beruházások előtt állunk az oktatás, az egészségvédelem és a sport vonatkozásában is. 2024-ben jelentős beruházásokra került sor a Drago Jovović Testnevelési Központban is. Nem számít, mennyit tettünk, mert ez nem elég. Sok dolog van még, amin javítani kell. Továbbra is küzdünk, hogy minden itt élő polgár számára szebb és jobb legyen a holnap.
Nyitókép: A három új vasútállomás közül az egyik Verbászon épült (Paraczky László felvétele)