2024. szeptember 12., csütörtök

Korlátozta a jegybank a pénzváltók kezelési díját

A Szerb Nemzeti Bank módosította az átváltási ügyletek feltételeiről és módjáról szóló korábbi határozatát, e szerint péntektől, március 11-étől a szerbiai pénzváltók eladáskor és vásárláskor is maximum 1 százalékos kezelési költséget számolhatnak fel természetes személyeknek.

(Dávid Csilla illusztrációja)

(Dávid Csilla illusztrációja)

A központi bank Hivatalos Közlönyben megjelent határozata szerint a munkaidő kezdetekor az 1 százalékos kezelési díjra vonatkozó információt jól látható helyre ki kell helyezni, ugyanúgy, mint ahogyan az áfolyamlistáról is tájékoztatják az ügyfeleket. Az értesítés tartalmát a munkaidő alatt nem szabad megváltoztatni. A jegybank döntése alapján a váltóirodákban az euró hivatalos középárfolyamától való eltérés plusz-mínusz 1,25 százalék lehet, erre számítják rá a legfeljebb 1 százalékos kezelési költséget. Eszerint pénteken 1 euró maximálisan 120,31 dinárba kerülhetett, eladáskor pedig 1 euróért legkevesebb 115,01 dinárt fizethettek.

A jegybank azért intézkedett így, mert az ellenőrzések során kiderült, hogy több pénzváltó kirívóan magas árfolyamon kínálta az eurót. Eddig a váltóirodák devizavásárláskor 1 százalékos províziót számolhattak fel, eladáskor pedig nem volt korlátozva a kezelési költség.